A leadott szavazatok 99,5 százalékának megszámlálása után Maia Sandu nyugatpárti jelölt nyerte a moldovai elnökválasztások második fordulóját. Az összes voks 55,25 százalékát gyűjtötte be. Kihívója, a Szocialista párt jelöltje Alekszandr Stoianog 44,75 százalékot kapott.
Sandu 923 610 szavazatot kapott, Stoianog 748 161-et. Az országos részvétel 54 százalék volt.
Arra vonatkozó adatok egyelőre nincsenek, hogy Sandu győzelméhez mennyire járult hozzá a nyugati diaszpórában élő moldovai választók levélszavazata. Korábban ugyanakkor szóltak arról hírek, hogy nagyságrendekkel kevesebb szavazóhelyiséget nyitottak az Oroszországban dolgozó moldovaiaknak, mint a nyugaton élőknek.
Ugyanakkor a moldovai hatóságok már a választások lezárulta előtt „tömeges beavatkozásokról” tettek jelentést, amit állítólag oroszpártiak vagy maga az orosz titkosszolgálat követett el. Ez egyrészt mozgósító hatású volt, másrészt eleve megágyazott egy esetleges későbbi narratívának, ami kétségbe vonta a választások eredményét, ha nem a jelenlegi államfő, Sandu győz.
Az biztos, hogy Brüsszelben fellélegeztek. Az elnökválasztás első körével együtt referendumra is sor került Moldovában az uniós csatlakozásról. A nyugati sajtó és a brüsszeli bürokraták eldöntött kérdésként tekintettek a népszavazásra, nem tudták elképzelni azt a forgatókönyvet, hogy az EU ne lenne vonzó a lakosság többségének.
Végül azonban az „igenek” csak pár tizedszázalékkal győztek, kisebb sokkot okozva – a Politico szavaival élve – a gőgös eurokratáknak. Azt a szavazást az fentebb említett aránytalanságok mellett ténylegesen a nyugati diaszpóra döntötte el. Az eredmény olyan szoros volt, hogy Brüsszel nem is mert győzelmet jelenteni. Ennek oka, hogy a Moldova területén élők többsége elutasította az uniós tagságot.
Ugyanez a helyzet az elnökválasztások második fordulóját illetően is. Sandu a külföldön, főleg a nyugaton élő választóknak köszönheti választási győzelmét, míg a moldovai választókörzetekben Stoianog győzött.
A hivatalos narratíva az, hogy – ahogy Grúziában, úgy – Moldovában is az oroszok avatkoztak be a választásokba. Vagyis azt a benyomást igyekszenek kelteni, hogy az ország nyugati irányú elkötelezettsége töretlen, csak az orosz titkosszolgálati tevékenység miatt nem ezt látni. A moldovai Sandu-párti politikusok a választási kampányban olyan kijelentéseket tettek, hogy Oroszország 300 ezer szavazatot próbált megvásárolni az 1,61 millió népességű országban.
A nyugati sajtó ennek megfelelően orosz „hibrid hadviselést” emleget. A kijelentések főleg azt követően váltak igencsak radikálissá, hogy Grúziában nem a Brüsszel és Washington által támogatott ellenzék győzött, hanem a jelenlegi, racionálisabb kormánypárt, amelynek egyik fő üzenete az volt, hogy nem szabad az országot belekeverni egy újabb háborúba Oroszországgal (magyarul: nem akarnak úgy járni, mint Ukrajna).
Michale Roth, a német Budestag külügyi bizottságának szocdem vezetője azt nyilatkozta Grúzia és moldovai referendum kapcsán:
„Ukrajna egy megsemmisítő erejű háborúban áll, Moldova hibrid háború előtt áll. Grúziában ellopták a szabad és tisztességes választást. Az orosz imperializmus áll miden mögött.”
fogalmazott.
Az USA meghosszabbított kezeként működő Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a következőket írta:
„Oroszország hibrid háborút folytat nem csak Lengyelország, de a Nyugat egésze ellen. Megvesztegetéssel és információs agresszióval befolyásolta a moldovai népszavazás eredményét”
Ezeket a kijelentéseket mind az a frusztráció szülte, hogy nem a Brüsszel és Washington által kiszemelt eredmény született a választásokon.
Ezen a frusztráción egy kicsit enyhíthetett Szandu jelenlegi megválasztása.
A sorok között
Oroszország természetesen tagadja a vádakat. A nagykép azonban azt mutatja, hogy a Nyugat és Oroszország egyaránt fittyet hány a kis közép-kelet-európai országok választására. Ezeknek a választásoknak ugyanis geopolitikai vonala is van.
Feltűnő, hogy a Nyugat elképesztően keveset értekezik a Nyugat-Balkán országainak uniós felvételéről, pedig évtizedekkel közelebb vannak az uniós feltételek teljesítéséhez, mint Ukrajna vagy Moldova, pláne Grúzia. A különbség az, hogy az eurotintegrációs folyamattal ez a három ország a nyugat által befolyásolható országgá válna, miközben ugyanez a három ország fontos eszköz lenne az Oroszország ellen vívott geopolitikai játszmában.
Ukrajna már háborúban áll. Azt a nyugati szakértők már évekkel ezelőtt megírták, hogy Oroszország nem fogja tétlenül nézni Ukrajna NATO-csatlakozását, mert túl nagy országról van szó, ami túl közel van Oroszországhoz, nyugati befolyási övezetté válása biztonsági kockázatot jelent Oroszország számára.
Ukrajnától délre ott van Moldova, ahol több ezer orosz él a Transznisztria, vagy Dnyeszteren Túli Köztársaságnak nevezett enklávéban. Az entitás útban van az oroszok elleni stratégia megvalósításában, és néhány héttel ezelőtt az ukrán Ukrajinszka Pravda arról írt elemzést, milyen hozadékai és kockázatai lennének Transznisztria megszállásának és erőszakos úton történő Moldovához csatolásához.
Grúzia Oroszország egy másik gyenge pontján, a Kaukázusban található, a térség egyik legnagyobb országa. 2008-ban a Nyugat egyszer már megpróbálta Oroszország gyengítésére felhasználni, és a grúzok nagy árat fizettek érte. Rendkívül érdekes, hogy az akkori grúz elnök Mihail Szaakasvili volt, aki az Egyesült Államok Külügyminisztériuma ösztöndíjának köszönhetően tanult az USA-ban, ebben kulcsszerepet játszott, de személyesen részt vett az ukrán euromajdani forradalomban is.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
