Magyarul közölt cikket a New York Times a kelet-európai agrárbárókról

Magyarul közölt cikket a New York Times a kelet-európai agrárbárókról

Nem túl gyakori jelenség, hogy az egyik legnagyobb amerikai lap, a The New York Times magyarul jelentessen meg egy cikket. Most azonban mégis megtették. A három szerző a „Pénzes gazdák – hogyan fejik meg az Európai Uniót az oligarchák és a populisták?” című írásában Fejér megyét veszi górcső alá, hogy bemutassa miként működik Magyarországon az agrártámogatási rendszer. A cikkben megszólaltatták Ángyán József volt agrárállamtitkárt is, aki 2012-ben azért mondott le az Orbán-kormányban betöltött szerepéről, mert meglátása szerint „spekuláns nagytőkés oligarchák”, „maffiacsaládok” veszik fel az európai uniós agrártámogatások nagy részét, és ugyanezen érdekkörök ellehetetlenítették államtitkári munkáját.

Noha a cikk 2019 folyamán kilenc országban végzett kutatás alapján készült, leginkább a magyar példákra koncentrál. Mint írják,

„Magyarországon a feudalizmus modern változata jött létre, amelyben a munkát és a támogatást a szolgálatkész kapja, és büntetés a jussa annak, aki nem áll be a sorba.”

A szerzők a kutatás adataiból arra az eredményre jutottak, hogy a támogatási rendszer szándékosan zavaros, durván aláássa az Európai Unió környezetvédelmi céljait, korrupcióval és önérdekkel átszőtt. A brüsszeli vezetés pedig azért nem lép fel a változtatás érdekében, mert a reformok veszélyeztetnék az EU egységét.

Hírdetés

Pedig az agrárprogram a legnagyobb tétel az Európai Unió központi költségvetésében, ami a költségek 40 százalékát teszi ki. Ezzel világviszonylatban is az egyik legnagyobb támogatási rendszernek számít.

A 28 tagú Európai Unió minden évben 65 milliárd dollárt fizet a kontinensen agrártámogatás gyanánt a mezőgazdaságból élők megsegítésére és a vidéki közösségek fenntartására. „De Magyarországon és Közép-és Kelet Európa nagy részén ennek a zöme a jó összeköttetéssel rendelkező hatalmasok zsebébe vándorol. A Cseh Köztársaság miniszterelnöke több tízmillió dollár támogatást kapott csak tavaly. A támogatásokat maffiaszerű földszerzésre használták Szlovákiában és Bulgáriában.”

A cikk megemlíti azt is, hogy az Orbán kormány több ezer hektár állami földet árverezett el családtagjainak és partnereinek, akik így milliós támogatásra jogosultak az Európai Uniótól.

A teljes cikk itt olvasható:

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »