Magyarul beszélt, megverték az ötödikes kislányt az iskolában

Magyarul beszélt, megverték az ötödikes kislányt az iskolában

A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt az erdélyi Besztercén – mutatott rá szombaton közzétett állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A szünetben barátnőivel magyarul beszélő kislányt csütörtökön bántalmazta a két román tagozatos hatodikos diák a besztercei Andrei Muresanu Főgimnáziumban. Előbb csúnya szavakkal illették, majd esernyővel bántották a románul is jól tudó áldozatot. Egy későbbi szembesítés alkalmával a fiúk bevallották: zavarta őket a magyar beszéd.

Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete által kiadott, az országos szervezet által is aláírt állásfoglalás elítéli a bántalmazók magatartását, és támogatást ígér a kislány szüleinek az ügy iskolai kivizsgálásában.

A dokumentum szerzői sajnálatosnak nevezik, hogy 2018 (az Erdély és Románia egyesülését kimondó Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriuma) közeledtével a szórványban is megjelent a magyarellenesség, egy olyan városban, ahol a hétköznapokban jó kapcsolatot ápolnak egymással románok és magyarok. Úgy vélik: ebben a román médiát és a politikum egy részét is felelősség terheli.

Hírdetés

“Hónapok óta közösségünk ellen hergelik a társadalmat, egyre gyakrabban azt szajkózva, hogy mi, magyarok veszélyforrást jelentünk Romániára nézve. Sajnos, újra és újra bebizonyosodik, hogy a szóbeli agresszió könnyen átléphet fizikai agresszióba, hogy nagy ára van az uszításnak, amelynek előbb-utóbb beláthatatlan következményei is lehetnek” – olvasható az állásfoglalásban.

Az RMDSZ felkéri a média és politikum képviselőit, hogy hagyjanak fel a hangulatkeltéssel, amely eltávolítja egymástól a két közösséget.

“Felelős, közbeszédet formáló embereknek nem szabad belemenniük hasonló riogatásokba, hanem a párbeszédet kell sürgetniük” – zárul az RMDSZ állásfoglalása.

MTI

The post Magyarul beszélt, megverték az ötödikes kislányt az iskolában appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »