Magyarországról vitáznak holnap az EP-ben, de Sassoli elnök megtagadta, hogy a "vádlott" is szót kapjon

Magyarországról vitáznak holnap az EP-ben, de Sassoli elnök megtagadta, hogy a "vádlott" is szót kapjon

Nem túlzás, a sztálini bíróságok is elismerően csettintenének az Európai Parlament legújabb húzását látva. A jogszolgáltatás alapvető szabályait, a „hallgattassék meg a másik fél is” évezredes elvét felrúgva David Sassoli hivatalos levélben utasította el a magyar igazságügyi miniszter, Varga Judit azon kérését, hogy akár személyesen, akár virtuális felszólalhasson a holnap esedékes EP-vitában.

Ahogy a minsizter asszony közösségi oldalán közzétett posztjában fogalmaz, az EP „egy világjárvány közepén – amikor naponta ezrek halnak meg és milliók veszítik el munkahelyüket a vírus következtében Európában – elérkezettnek látta az időt, hogy holnap, immár sokadszor a magyar jogállamiságról vitatkozzon, most épp a koronavírus elleni védekezést lehetővé tevő törvény demokratikus mivoltát megkérdőjelezve.”

Hírdetés

Pártállástól függetlenül, azért az egészen elképesztő, hogy a Sassoli vezette EP mindezt úgy kívánja megtenni, hogy nem engedélyezi, hogy a magyar kormány képviselője kifejthesse álláspontját. Ha belegondolunk, hogy az Európai Bizottság időközben hivatalosan is kimondta, a magyar kormány koronavírus-törvénye nem sérti az uniós jogokat, a döntés csak még inkább felháborító.

Varga Judit azt írja, az ügyben megkereste Vera Jourová bizottsági alelnök asszonnyt, ezen kívül hivatalos levélben követeli majd, hogy David Sassoli vonja vissza a döntést és engedélyezze, hogy a magyar kormány képviseletében a törvényalkotó minisztérium vezetője szót kapjon a vitában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »