Magyarországon is vizsgálódhat az Európai Ügyészség – exkluzív interjú az európai főügyésszel (VIDEÓ)

Magyarország nem marad ki teljesen az Európai Ügyészség hatósági jogköréből, itteni cégek és magánszemélyek ellen is indulhat eljárás nemzetközi csalás vagy pénzmosás esetén.

Ez annak ellenére is így van, hogy Magyarország nem lép be az Európai Ügyészség tagjai közé. Többek között ez derült ki abból az exkluzív interjúból, amelyet az Európai Ügyészség vezetője adott riporterünknek, Zsíros Sándornak. Laura Codruța Kövesi, beszélt arról is, Málta hogyan blokkolja az új testület felállítását, hogyan zaklatják Romániában a bírákat. Azt még nem tudja, átveszi-e a testület a nyomozást a cseh miniszterelnök korrupciógyanús ügyében. De mindenképpen fordulatot hozhat a korrupció elleni harcban az uniós ügyészség.

Laura Codruța Kövesit tavaly októberben választották meg az Európai Ügyészség élére. A 47 éves román jogász előzőleg az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget vezette Bukarestben, amíg a kormány nyomására 2018-ban le nem váltották a posztról. Hazájában és Európában is arról ismert, hogy sorra juttatta börtönbe a korrupt politikusokat. Laura Codruța Kövesi beiktatása óta az első tévéinterjúját tudósítónknak, Zsíros Sándornak adta. A felvétel múlt csütörtökön készült Luxembourgban.

Zsíros Sándor, Euronews:Az Európai Unió arra készül, hogy több száz milliárd eurónyi friss pénzt fordítson a felújítási alapjára és a hétéves európai költségvetésre. És néhány bűnszervezet valószínűleg már most azt tervezi, hogy rátegye a kezét erre a pénzre, vagy legalább egy részére. Hogyan tudják megvédeni ezeket az európai alapokat? Mely ágazatokra, projektekre és tagországokra fog összpontosítani?

Laura Codruța Kövesi, európai főügyész:Ha az új költségvetési javaslatról beszélünk, akkor néhány egyszerű szabályt kell figyelembe vennünk. Több pénz lesz, nagyobb rugalmasság és kevesebb szabály. Ez azt jelentheti, hogy nagyobb lesz a csalások kockázata is. Az európai ügyészség része lesz a megoldásnak, de nem az egyetlen része. Az Európai Unió több intézményének is részt kell vennie ebben a közös erőfeszítésben a pénzügyi alapokkal történő csalások megelőzésére és a csalás elleni küzdelem érdekében.

Euronews:Ön szerint rendszerszintű korrupciós veszély van Európában? És kapcsolódik ez a politikai vezetőkhöz?

Laura Codruța Kövesi: Ha a korrupcióról beszélünk, az szinte minden országban létezik, és nem csak az Európai Unió tagországaiban.

Ennek ellenére nem állíthatjuk, hogy egyes országok nagyon korruptak lennének vagy, hogy mások ne lennének azok.

Euronews:Melyek az intézmény felállításának fő akadályai?

Laura Codruța Kövesi: Először a pénzügyi és költségvetési források hiányát említeném. Ez lenne az első akadály. További akadály bármilyen késedelem. Egy kézzelfogható példát szeretnék mondani. Az európai ügyészeket tavaly év végén kellett volna kinevezni, ám a mai napig nem nevezték ki őket. Nem lehet testület európai ügyészek nélkül, és testület nélkül nem tudjuk meghatározni az eljárási szabályzatot, illetve a szabályozási keretet, amelyben az Európai Ügyészség működni fog.

Remélem, hogy az európai ügyészeket a lehető leghamarabb kinevezik.

Euronews:Csehországban egy, a miniszterelnökhöz köthető cég vizsgálat alatt áll az európai alapokkal kapcsolatos állítólagos visszaélés miatt. Átveszi az ügyet?

Hírdetés

Laura Codruța Kövesi: Nagyon nehéz feltételes esetekről beszélni, mert az Európai Ügyészségnek a rendelet által biztosított hatáskörét kell alkalmaznunk. A nyomozási prioritásokat a testület határozza meg, amely az egyes tagállamok által delegált 22 ügyészből és az európai főügyészből áll. Nagyon fontos, hogy minden ügyet a hatáskörünkön belül dolgozzunk fel, függetlenül attól, hogy ki követi el ezeket a bűncselekményeket vagy attól, hogy hol követik el.

Euronews:Lengyelország és Magyarország esetében az ügyészséghez való csatlakozás megtagadása növeli az európai alapokkal kapcsolatos korrupció kockázatát?

Laura Codruța Kövesi: Nem csak Magyarországról és Lengyelországról van szó. Ott van még Svédország, Dánia és Írország is. Nehéz kommentálnom azokat az okokat, amelyek miatt ezek a tagállamok nem csatlakoztak az ügyészséghez, mert végül is politikai döntésről van szó, és ezt nem tudom kommentálni.

Euronews: _Ön szerint kevesebb uniós pénzt kellene kapniuk azoknak az országoknak, amelyek nem csatlakoznak az ügyészséghez?_

Laura Codruța Kövesi: Ez a kérdés politikai választ igényel. Én ügyész vagyok, és az Európai Ügyészség feladatára korlátozódik a tevékenységem. A mi kompetenciánkat pedig az európai együttműködés végrehajtása adja, mi ennek vagyunk az egyik eszköze.

Euronews:Magyarországon 700 ezren írtak alá egy petíciót, amely arra kérte a kormányt, hogy Magyarország lépjen be az Európai Ügyészségbe. Üzen valamit azoknak, akik ezt szeretnék?

Laura Codruța Kövesi: Ügyészként egyetlen üzenetem lehet: az, hogy a legjobb tudásunk szerint elvégezzük a ránk bízott feladatot. Kivizsgáljuk a hatáskörünkbe tartozó eseteket, és ha a kimaradó öt ország közül bármelyik úgy dönt, hogy belép a szervezetbe, akkor ezt üdvözölnénk. Azt szeretnénk, ha a többi tagállamból is csatlakoznának hozzánk ügyészek, hogy közösen harcoljunk az ilyen jelenségek ellen.

Nagyon fontos, hogy megszerezzük az emberek támogatását az intézmény számára. Ez az egyik legnagyobb kihívás.

Euronews:Nemcsak a politikusok, hanem a fehérgalléros bűnözők is működtetnek pénzmosásra és csalásra szakosodott nemzetközi szervezeteket. Hogy tud lépni ezen a területen?

Laura Codruța Kövesi: Mit hoz nekünk az Európai Ügyészség, amikor ezeknek az eseteknek a kivizsgálásáról beszélünk? Nos, ez drasztikusan csökkenti az ügyészek nemzeti szintű korlátozásait, és az információcsere gyorsabb és hatékonyabb lesz. Ezen felül javítani fogjuk a jogsértéssel okozott károk megtérítésének hatékonyságát is. Az egyik tagállam ügyészei által szolgáltatott bizonyítékok felhasználhatók lesznek egy másik tagállamban.

Euronews:Amióta Önt leváltották a román korrupcióellenes ügynökség éléről, nem hallottunk sok magas szintű esetről. Eltűnt volna a korrupció Romániából?

Laura Codruța Kövesi: Két éve távoztam az Országos Korrupcióellenes Ügyészségtől (NAD), és nehéz kommentálni az ott zajló eseményeket.

Ennek következtében a támadások és a jogszabályi változások folyamatosan befolyásolták az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Euronews:Romániában Önt sokszor vádolták azzal, hogy külföldi érdekeket, titkosszolgálati érdekeket képvisel. Felkészült a hasonló támadásokra európai szinten?

Laura Codruța Kövesi: Mindig azt gondoltam, hogy ezek a támadások nemcsak ellenem, hanem az összes ügyész ellen és a munkájuk hatékonysága ellen irányultak.

De azt hiszem, hogy korábbi tapasztalataim már felkészítettek arra, hogy mi fog történni. Biztos vagyok abban, hogy az európai ügyészekkel együtt nagyon jó csapatot fogunk alkotni, és nem leszek egyedül ebben a harcban. Egy teljes csapatunk lesz az ügyészségnél, és remélem, hogy a munkánknak pozitív hatása lesz. Biztos vagyok abban is, hogy lesznek majd ilyen támadások, de felkészültem. És meg vagyok győződve arról, hogy a kollégáim is készen állnak.

Zsíros Sándor  & Euronews


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »