Magyarországon fogták el a „pakisztáni mészárost”

Magyarországon fogták el a „pakisztáni mészárost”

Elfogtak kedden Magyarországon egy hetvenszeres gyilkosságért körözött pakisztáni állampolgárt a magyar hatóságok osztrák kollégáik közreműködésével – közölte szerdán az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BK).

A pakisztáni rendőrség körözési listájának élén szereplő férfi „pakisztáni mészáros” néven ismert. Osztrák nyomozók informátorokra támaszkodva kiderítették, hogy a szóban forgó személy embercsempészek segítségével Ausztriába akart jutni – írja az MTI.

http://mno.hu/

Az osztrák hatóságok a BK embercsempészet és -kereskedelem elleni hivatalának szakértőivel értesítették magyar kollégáikat. „Nagyon gyorsan kellett intézkedni” – hangsúlyozta Vincenz Kriegs-Au, a BK szóvivője szerdán.

A közölt információk alapján a magyar hatóságok a Baranya megyei Bólynál lévő erdőségben, a horvát–szerb–magyar hármas határ mentén elfogtak negyvenkét illegális bevándorlót, és köztük rejtőzött a nemzetközi elfogatóparancs alapján körözött, gyilkossággal gyanúsított pakisztáni férfi is. Azonnal letartóztatták az Interpol-körözés miatt – tette hozzá Kriegs-Au. A férfi pakisztáni kiadatásáról a következő napokban hoznak döntést.

Hírdetés

A harmincöt éves férfit azzal vádolják, hogy mintegy hetven embert gyilkolt meg fizetség ellenében Pakisztánban. A bérgyilkosságok részleteiről az osztrák hatóságoknak nincsenek értesüléseik.

A rendőrség később a Police oldalon megjelent közleményben azt írta, nemzetközi elfogatóparancs alapján vették őrizetbe a Bács-Kiskun megyei rendőrök a férfit.

http://mno.hu/

A tájékoztatás szerint kedden, a déli határszakaszon a rendőrök egy migráns csoportot ellenőriztek. „Az illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Az intézkedés során kiderült, hogy egyikük, A. Z. 35 éves pakisztáni állampolgár ellen emberölés elkövetése miatt Pakisztán adott ki nemzetközi elfogatóparancsot” – emelték ki, hozzátéve, hogy a férfit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya vette őrizetbe.

„A csoport többi tagját a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz” – olvasható a közleményben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »