Magyarországi zsidó vezetők szerint Bíró Lászlónak nincs helye a törvényhozásban

Magyarországi zsidó vezetők szerint Bíró Lászlónak nincs helye a törvényhozásban

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke után több más zsidó vezető is éles kritikával illette a jobbikos Bíró Lászlót, az ellenzék közös képviselőjelöltjét annak antiszemita és rasszista megnyilvánulásai miatt.

Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: egy politikusnak, aki közösség- és véleményformáló szerepet tölt be, a ráruházott felelősségénél fogva kétszeresen is figyelnie kell minden szóra, amit mond vagy amit leír.

Hírdetés

Hangsúlyozta: bár Bíró a korábbi kirekesztő kijelentéseiért bocsánatot kért, és ez „spirituális értelemben méltányolandó”, véleménye szerint a törvényhozásban nincs helye olyasvalakinek, aki képes ilyen meggondolatlan kijelentésekre ragadtatni magát.

A lap emlékeztetett: Bíró László kijelentéseit elfogadhatatlannak nevezte Heisler András mellett Somogyi Zoltán, a Political Capital alapítója, valamint Szél Bernadett, az LMP egykori társelnöke is.

Nem csak Bíró László tett vállalhatatlan kijelentéseket, a zsidók listázását felvető Gyöngyösi Márton korábban a holokausztmegemlékezéseket támadta. A bosszú népéről és cionista világhatalomról értekezett néhány évvel ezelőtt a zsidók listázását is felvető Gyöngyösi Márton. A jobbikos politikus szavaiért azóta sem kért bocsánatot, ahogy az éppen borsodi képviselőjelöltjének megnyilvánulásai miatt magyarázkodni kényszerülő párt sem.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »