Magyarországé lehetett volna Erdély?

Magyarországé lehetett volna Erdély?

A nyugati hatalmak Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásával akarták megdönteni a kelet-európai kommunista rendszert – állította Ioan Talpeş, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt elnöke.

Talpeş, aki 1992 és 1997 között állt a SIE élén, 2000 és 2004 között pedig Ion Iliescu államfő tanácsadója volt, úgy nyilatkozott: Nicolae Ceauşescu 1979-es washingtoni látogatásán azt javasolták a diktátornak, hogy vonják szorosabbra az együttműködést az Egyesült Államok és Románia között.

Hírdetés

Az amerikaiak azt szerették volna, ha Ceauşescu „trójai falóvá” válik a kommunista tömbön belül. Ő azonban nem értett meg az egészből semmit, felesége, Elena pedig hallani sem akart az ügyről. Ugyanabban az évben Kádár János is az Egyesült Államokba utazott, ahol a román diktátor visszautasítása miatt nagy rokonszenvvel fogadták, ő pedig megértette, hogy Ceauşescu döntése nyomán előnyös helyzetbe került.

Talpeş szerint ennek nyomán Washingtonban 1986-ban kidolgoztak egy tervet, amelynek értelmében Erdély anyaországhoz való visszacsatolása révén szerették volna „levegőbe repíteni” a kommunista rendszert. Azt állította: az 1989-es romániai forradalom idején a terv nagyon közel állt a megvalósuláshoz.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »