Magyarország utolsó az európai tesztelési rangsorban

A koronavírus-tesztek királya Luxemburg lakosságarányosan nézve az Európai Unióban. A hatszázezres lakosságú országban csaknem 650 mintavétel jut ezer lakosra, írja az Euronews. A második helyen Dánia foglal helyet, az 500 teszttel.

Ezzel szemben Magyarország annak ellenére is, hogy az utóbbi időben növelte a mintavételek számát, csak 55 tesztet végez ezer lakosra. Ha nem akarunk nagyon cikiben maradni, akkor azt mondhatjuk, hogy a lista legvégén legalább Horvátországot megelőzzük, de ez sem igaz, mivel ott nem a tesztek, hanem a tesztelt emberek számát adják meg. Vagyis hazánk a lista utolsó helyén áll, bár a kormányból kiindulva – ahogy tették azt a magas esetfertőzések száma kapcsán is, ami nem számít, mert most a halálozásokat tekintik elsődlegesnek – nézhetjük úgy is, hogy hátulról mi vagyunk az elsők.

Hírdetés

Környékünkön Szerbia vezeti a tesztelési listát, holtversenyben Ausztriával. A régióban a harmadik Románia, itt ezer főre 108 teszt jut.

Érdemes megemlíteni, hogy a WHO szerint, ha egy országban a pozitív tesztek aránya 5 százalék, vagy az alatt van, azt jelzi, hogy a járványt ellenőrzés alatt tartják. Európában két országban van 10 felett ez az arány: Spanyolországban és Ukrajnában.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »