Magyarország saját vakcina fejlesztésébe fog. Már zajlanak az első kísérletek!

Magyarország saját vakcina fejlesztésébe fog. Már zajlanak az első kísérletek!

Az Index szúrta ki azt a Magyar közlönyben megjelent kormányhatározatot, amely megbízza a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központk kutatóit egy magyar gyártású vakcina kifejlesztésével.

A portál azt írja, a munka már el is indult, javában zajlanak az ilyenkor szokásos állatkísérletek. A tervek szerint akár már egy éven belül olyan oltóanyag állhat a magyar kutatók rendelkezésére, amellyel bátran belevághatnak az engedélyeztetési eljárásba. Az oltás kifejlesztésére a Nemzeti Oltóanyaggyár keretein belül kerül sor – írja az Index, de egy influenzavakcina gyártásával foglalkozó magánvállalat is résztvesz a munkában.

A Debreceni Egyetem koordinálja majd az oltóanyag klinikai tesztelését, a Nemzeti Népegészségügyi központ pedig a megfelelő vírustörzseket biztosítja majd a kutatóknak.

Ez azért különösen érdekes, mert így olyan vírustörzseket használhatnak a kutatók, amelyek Magyarországon biztosan előfordulnak. Magától értetődő, milyen sokat jelent ez a vakcina hatékonysága szempontjából! A jelenleg rendelkezésre álló oltóanyagok szinte kivétel nélkül a 2020 elején Kínában izolált vírustörzs alapján készültek el, azóta a kórokozó számos mutáción áteshetett, szakemberek szerint nagyjából kéthetente, havonta mutálódika a vírus.

Hírdetés

Azt ugyanakkor nem tudni, milyen technikán alapszik majd a vakcina.

Az Index azt írja, valószínűsíthetően nem a Pfizer-BioNTech, illetve a Moderna által is használt RNS-technológiát, hanem a klasszikus, elölt kórokozót és az ilyenkor szokásos immunválaszt erősítő adalékot (adjuvánst) tartalmazó vakcinát készítenek majd a magyar kutatók.

A portál Pozsgay Csilla egyetemi docents idézi, aki egy gyógyszerészeti szakportálnak korábban úgy nyilatkozott, nagy hagyományai vannak a magyar oltóanyag-fejlesztésnek, 1990-ig volt is vakcinagyártás és fejlesztés Magyarországon. Ma egyetlen magáncég, a Fluart gyárt vakcinákat, influenza ellen.

Talán felesleges is magyarázni, micsoda versenyelőnyt jelenthet, ha egy esetlegesen fellépő vakcinahiány esetén Magyarország képes az önellátásra. Egy hasonló válságnak ugyanis megvan az elméleti lehetősége (erről bővebben ITT írtunk), nem is lenne egyedi vagy kirívó eset. Előfordult már vakcinahiány korábban is, írja a portál, például a BCG, tífusz, tetanusz, meningococcus, kanyaró elleni oltóanyag ellátása is akadozott korábban beszállítói hiány miatt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »