Magyarország mindenek előtt

Orbán Viktor azt mondta, hogy hazánk megvédésére és országépítő munkára hív mindenkit. Képviselőink Brüsszelben állják a sarat, fiataljaink okosabbak és tehetségesebbek, mint mi magunk. Szomszédaink szívesen társulnak velünk, véget ért a 100 magány korszaka. Némi humor és vidámság hiányzik csak, de arról majd a magyar ellenzék gondoskodik – mondta Orbán Viktor. A legnagyobb győzelmek még csak most jönnek, szerencsésen állnak együtt a csillagok. Magyarország mindenek előtt!

Vasárnap délután tartotta huszonegyedik évértékelőjét Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor beszédét azzal kezdte, minidg meglepi, milyen sokan eljönnek az évértékelőre. Soha rosszabb évet, mint a 2018-as – tette hozzá. Harmadszor is kétharmaddal nyertek, a magyar gazdaság is majdnem öt százalékkal nőtt. Valóban van mély összefüggés a politika és a gazdaság között, az eredménynek nem a véletlennek köszönhető.

Hét éve folyamatosan növekszik a gazdaság, és ezért nagyon keménen megdolgozott az ország – mondta Orbán. Köszönetet és hálát kell mondani azoknak, akik becsülettel dolgoznak – tette hozzá. Köszönet azoknak akik tudták, hogy növekvő fizetés csak akkor van. ha a kormányzás világa is rendezett. Csak akkor lehetünk sikeresek, ha együtt sírunk és és együtt nevetünk.

Egy ma született gyermek meg fogja élni a 22. századot
Orbán Viktor azt a kérdést tette fel, az ország mai állapotát értelmezhetjük-e felemelkedéstörténetnek. Vajon felfelé tartanak-e a magyarok? Erre csak akkor lehet választ kapni, ha összevetjük a korábbi időszakkal. 2009-ben azt mondtam, Magyarországnak teljes megújulásra van szüksége. Ma tíz év elteltével azt mondhatom, hogy egy ma született gyermek meg fogja élni a 22. századot. Folyamatosan nőttek a jövedelmek, miközben csökkent az ország adóssága.

A magyarok ismét hisznek a jövőjükben
Orbán Viktor elmondta, a magyarok ma sokat dolgoznak, tervezgetnek, iparkodnak, hogy valamit átadjanak a gyermekeiknek. Mi ez, ha nem felemelkedéstörténet? – mondta Orbán. A magyarok ismét hisznek a jövőjükben. Képes-e a magyar nemzet és állam túlélni, és képes-e győztesként kikerülni a küzdelmekből. Nemzetünk mintegy év alatt talpraállt – tette hozzá. Visszavette a sorsa feletti rendelkezés jogát – mondta Orbán. Újra és újra győzni fogunk.

A magyar nemzet fennmaradása a tét
Számunkra a győzelem azt jelenti, hogy nem a pártunk, hanem az ország nyerni fog – mondta Orbán. Mi vagyunk az a közösség, ami mindig is azt akarta, hogy mindenkinek legyen helye a magyar jövőben. Nem azért csináljuk a politikát, hogy divatos eszméknek hódoljunk, hanem, hogy a magyar nemzet fennmaradjon – mondta a kormányfő. Magyarroszág 15 millió szétfutó életből áll, de ezt egyesítei kell. Orbán kijelentette, hogy mindenkinek azt kell kapnia, ami az ő érdekét szolgálja.

A biztonságos élet, és a jövő biztosítása a legfontosabb
Orbán Viktor elmondta, hogy sikeres vállalkozóinkra vár egy történelmi feladat, miszerint az ország területén kívül kell lérehozni olyan befektetéseket, aminek a profitját haza tudják hozni. Erre még legalább kell tíz év. Sokak számára a biztonságos élet, és a jövő biztosítása a legfontosabb – tette hozzá. Sajnos még mindig százezrek vannak szegénységben, de róluk a magyar baloldal lemondott, mivel segélyekkel próbálta őket kordában tartani. Mi mindenkinek adtunk esélyt a felemelkedésre – tette hozzá. Szegénység ellen munkával, és végig ragaszkodtunk ehhez. Még rengeteg a teendő – mondta Orbán Viktor.

Cél, a szegénység felszámolása
Bár a szegénységi helyzet javult, de számomra még a mostani helyzet sem elfogadható. Lépésről-lépésre kitartó munkával, és fel fogjuk számolni a szegénységet Magyarországon – mondta Orbán Viktor.

A nemzetközi baloldal szégyene
„Az ellenzékiek talpig úriemberek. Talpig. Na de onnan fölfelé…”

Orbán Viktor szerint a nemzetközi baloldal támogatja a szocialista-nái koalíció politikusait. Ez az Európai Unió szégyene.

Pókemberesdit játszani az MTV-székházban, ez inkább pályakezdő színészek útkereső próbálkozása.”

A magyar ellenzék bevándorláspárti
A magyar ellenzék bevándorláspárti politikusok gyülekezete, akiket Soros György tart lélegeztetőgépen.”

Dimenzióváltás az iparban
Orbán Viktor külön kiemelte, hogy a magyar gazdaság a dimenzióváltás állapotában van. Nő a kutatásra épülő ipar részesedése – tette hozzá. Illúzió, hogy a jövőben nem lesz fizikai munka, és jól tesszük, ha megbecsüjük őket.

Hírdetés

A legnagyobb eredményeink még hátravannak
A miniszterelnök szólt arról is, hogy egy gazdaság színvonalát azzal lehet mérni, hogy a termékeink mennyire állják meg a világban. Jelenleg a 34. legtöbbet exportáló ország vagyunk – tete hozzá. Nekünk ennek tudatában kell megcéozni Magyarország helyét a világban. Sokan arra számítanak a világgazdaság lassulni fog, de a mi tervünk, hogy a növekedésünk legalább a kétszerese legyen az uniós átlagnak. A legnagyobb eredményeink még hátravannak – mondta a kormányfő.

Hétpontos tervvel tennék bevándorlókontinenssé Európát
Orbán Viktor szólt arról is, hogy 30 éve azt gondoltuk, hogy a történelem szemétdombjára került a nemzetköziség, megint nemzetek nélküli világot hirdetnek, és nemzetek feletti világkormányt eszkábálnak. Egy összeurópai választás előtt megint ott tartunk, hogy ki kell állni a magyarságunkért, és a szabadságért. Orbán szerint ma is külföldről irányítják az ellenzéket, eszköze a bevándorlás. Brüsszelben már bevetésre készen áll az a hétpontos terv, ami Európát bevándorlókontinenssé tenné Európát. Gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait – tette hozzá. Soros György nyíltan meghirdette a migrásnok védelmét. Terítéken van a migránsvízum bevezetése is.

Nem akarunk kevert népességű országot
Orbán Viktor szólt arról is, hogy pénzügyi büntetést akarnak kiszabni azokra, akik nem engedelmeskednek Brüsszelnek. Most itt az alkalom, hogy egész Európa elmondja a véleményét a bevándorlásról. A demokráciából a népet nem lehet kihagyni. A migráció növeli a bűnözést és a terrorveszélyt, de túl kell látnunk a félelmeinken – mondta a kormányfő. Azok az országok akik kevert népességet akarnak, ott véget ér a korábbi korszak, és egy muszlim-keresztény kultúra jön létre, folyamatosan csökkenő kereszténységgel. A kormányfő szerint az egykori nagy keresztény országok teljesen átalakulnak, elmennek a végállomásig, és nincsen retúrjegy. Közép-Európának még megvan a lehetősége, hogy maga választhassa meg a jövőjét – tetet hozzá.

Mi a magunk útját járjuk
A kormányfő kijelentette, a mai kormány bevándorláspolitikája szilárd marad, és nem leszünk bevándorlóország. Nem ismerünk olyan országot, amit a spekulánsok sikeressé tették volna – tette hozzá. Mára az európai baloldal a spekulánsok és a világmigráció élharcosa lett – mondta a kormányfő. Soros György egy Timmermans nevezetű személyt állított a bevándorláspárti erők élére – jelentette ki. Mi egy olyan EP-t akarunk, ami elfogadja a nemzeti szuverenitást, és hogy mi a magunk útját akarjuk járni.

Hétpontos családpolitikai intézkedésterv
A mi felfogásunk szerint a bevándorlás fegyverletétel – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint eldönthetetlen az a vita, hogy miért van kevés gyerek, de a kormánynak cselekednie kell. A kormán családpolitikáját az emberek 80 százaléka támogatja, ezért folytatni kell azt, amit elkezdtünk – mondta a kormányfő. Az elmúlt években megdupláztuk a családok juttatásait. Hétpontos tervet jelentett be Orbán.

A négygyermekeseknek nem kell adót fizetnie
Az első pont az, miszerint minden 40 év alatti család 10 millió forintos kamatmentes kölcsönt kap, 3 gyerek után a teljes kölcsön visszafizetését elengedik. A második pont a CSOK bővítése, miszerint használt lakást is lehet venni. Egy kétgyermekes család 22, egy háromgyermekes pedig 35 milliós támogatást kap. Minden harmadik és további gyermek születése esetén edig egymillió forintos jelzáloghitelt vállaltunk át, a jövőben ennél többet fog az állam átvenni. Minden négygyermekes családanya mentesül a személyi-jövedelemadó fizetése alól.

Hét pontos családtámogatási intézkedésterv

1. Bevezetjük a fiatalok gyermekvállalási támogatását.

2. Bővítjük a csok kedvezményes hitelét.

3. A második gyermek születésekor 1 millió forintot, a másodiknal 4 millió forintot vállal át az állam.

4. Azok, akik legalább négy gyermeket neveltek, mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól.

5. Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programját.

6. Megvalósul a teljes bölcsödei ellátás. Tízezer új bölcsödei hely fog létesülni.

7. Bevezetésre kerül a nagyszülői gyed.

200 milliárd egészségügyi fejlesztésekre

Orbán Viktor azt mondta, hogy mindezek a lépéek óriási szervezési feladatokat igényelnek. Bejelentette, hogy 200 milliárd forintot fordítanak egészségügyi fejlesztésekre.

Magyarország mindenek előtt
Orbán Viktor azt mondta, hogy hazánk megvédésére és országépítő munkára hív mindenkit. Képviselőink Brüsszelben állják a sarat, fiataljaink okosabbak és tehetségesebbek, mint mi magunk. Szomszédaink szívesen társulnak velünk, véget ért a 100 magány korszaka. Némi humor és vidámság hiányzik csak, de arról majd a magyar ellenzék gondoskodik – mondta Orbán Viktor. A legnagyobb győzelmek még csak most jönnek, szerencsésen állnak együtt a csillagok. Magyarország mindenek előtt.

mho


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »