Magyarország gyarmattá válásának kezdete

A nemzeti oldalon gyakran visszatérő téma, hogy Magyarország gyarmati sorba került. Valóban így lenne? Ha igen, akkor hogyan történt és miben nyilvánul meg? Minderre választ kaphatott az, aki ellátogatott a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom somorjai tagszervezete által szervezett nemzeti estre. Január utolsó péntekén az 1945 – Magyarország gyarmatosításának kezdete című előadáson Retkes Tamás adott elő a második világégést követő magyarországi történésekről. A történész második alkalommal látogatott el a csallóközi kisvárosba, ahol korábban Budapest ostromáról tartott előadást. A téma bevezetőjében bemutatásra került, hogy mit értünk gyarmatosítás alatt. Első lépésben egy adott nagyhatalom katonailag megjelenik egy elmaradottabb (esetleg katonailag már leigázott) területen. Kezdetben szabadrablás folyik, majd azt követően elkezdik kiépíteni a megszállókat kiszolgáló kormányzatot. Eközben a terület vezetőrétegét, az értelmiséget (amennyiben van ilyen) lefejezik. Gazdasági szempontból pedig kizsákmányolás folyik, amihez társul a szellemi és morális megtörés is.

Hírdetés

tovább


Forrás:hvim.org
Tovább a cikkre »