Magyarország és Lengyelország felszólította Brüsszelt

Magyarország és Lengyelország felszólította Brüsszelt

Magyarország és Lengyelország arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy megkapják a helyreállítási alapból nekik jogosan járó összegeket – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökkel tartott találkozója utáni sajtónyilatkozatában kedden Varsóban.

Novák Katalin köztársasági elnök és Andrzej Duda lengyel államfő a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a varsói elnöki rezidencián, a Belvedere Palotában 2022. május 17-én. MTI/Bruzák Noémi

„Magyarország elemi érdeke, hogy energetikai szempontból is több lábon álljon, növeljük szuverenitásunkat, Oroszországtól való függetlenségünket ebben a vonatkozásban is, erre viszont forrásokra van szükség” – mutatott rá az államfő.

Novák Katalin kiemelte: Magyarország energetikai szempontból nem független ország, szükség van az Oroszországból érkező energiaforrásokra, tehát nehezebb helyzetben vagyunk, mint a legtöbb európai uniós ország. Emlékeztetett arra, hogy megszavaztuk az Európai Unió öt szankciós csomagját Oroszország ellen. Egyben megköszönte Andrzej Duda lengyel köztársasági elnöknek, ha segít a hatodik szankciós csomagban is érvényesíteni a Magyarország számára fontos szempontokat.

Az államfő elmondta: nem elsősorban diplomáciai lépés, hogy első külföldi útja köztársasági elnökként lengyel barátainkhoz vezetett, hanem „magától értetődik, ezeréves barátságunkból következik” és abból is, hogy lengyelek és magyarok értékeikben a mai napig közel állnak egymáshoz.

 Mindketten hasonló alapokon állunk, fontos számunkra a keresztény meggyőződés, a hit, a hagyományos családok védelme és nemzeteink érdekei – hangsúlyozta.

A két ország eddig is számíthatott egymásra, s nem hagyja, hogy éket verjenek közéjük – szögezte le Novák Katalin, aki kitért a hagyományos családok és az élet védelmének fontosságára is.

Mint mondta, ha béke lenne, a fiatalok családalapítása, gyermekvállalása lehetne a fő téma, de a közös szomszédban, Ukrajnában immár 83 napja háború van, amelyet Oroszország indított. Édesanyaként és államfőként is megrázónak nevezte a látott képeket és személyes tapasztalatait a háborúval kapcsolatban, ezért ismertette azt a tíz pontot, amely Magyarország válasza a háborúra. Kiemelte, hogy Magyarország elítéli a putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását.

Hírdetés

„Örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre, békét akarunk itt, Magyarországon és a szomszédos országokban is, a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút. Ez nem a mi háborúnk, de ellenünk, a békeszerető, biztonságra és gyarapodásra vágyó magyarok ellen is vívják, követeljük a háborús bűnök kivizsgálását, és megbüntetését” – fogalmazott. Kiemelte, hogy Magyarország nem semleges, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán áll.

„A szuverenitásunkról nem vagyunk hajlandóak lemondani, támogatjuk Ukrajna csatlakozását az európai országok közösségéhez. Készek vagyunk áldozatot hozni a békéért, nem egyezünk bele azonban olyan döntésekbe, amelyek nagyobb áldozatot követelnek a magyar emberektől, mint amekkora fájdalmat az orosz agresszornak okoznak” – jelentette ki az államfő. Majd leszögezte: „készséggel vállalunk közvetítő szerepet a hadviselő felek között a béketárgyalások folytatása érdekében. Az Ukrajnában élő magyar embereket megillető jogok biztosításához most és a háború után is ragaszkodunk. A hosszú távú, stabil békében vagyunk érdekeltek.”

Novák Katalin köztársasági elnök és Andrzej Duda lengyel államfő a megbeszélésüket követően tartott sajtótájékoztatón a varsói elnöki rezidencián, a Belvedere Palotában 2022. május 17-én. MTI/Bruzák Noémi

Ukrajna ma Európa kapuját védi, sok az ártatlan áldozat, akik mellett ki kell állnunk – hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: Lengyelország és Magyarország hasonló nehézségekkel szembesült, amikor a háború kitörésekor elindult a menekültek áradata a két ország felé, de mindkét ország jelesre vizsgázott emberségből.

Az államfő személyes elnöki keretéből 5 millió forintot ajánlott fel, hogy az Ukrajnából menekült gyermekeknek mindent segítséget megadhassanak a varsói Názáreti Nővérek Általános Iskolában és Gimnáziumban.

Novák Katalin köztársasági elnök (b) látogatást tesz a Názáreti Nővérek Általános Iskola és Gimnáziumban Varsóban 2022. május 17-én. Mellette Karolina Luczak nővér, iskolaigazgató. MTI/Bruzák Noémi

A megbeszélés után Novák Katalin megkoszorúzta Lech Kaczynski köztársasági elnök szobrát a Pilsudski-téren, majd a Názáreti Nővérek Általános Iskola és Gimnázium kertjében megtekintették Korompay Emánuel Aladár katona, a katyni tömeggyilkosság magyar áldozata emlékére ültetett tölgyfát.

A Miniszterelnöki Hivatalban Novák Katalin Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, majd Agnieszka Kaczmarskával, a szejm kancelláriavezetőjével találkozik.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »