Magyarország és Kína is a béke pártján áll Ukrajnában

Magyarország és Kína is a béke pártján áll Ukrajnában

A két ország kész együttműködni a világ többi békeszerető államával a konfliktus diplomáciai rendezése érdekében – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Vang Ji államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a felek plenáris tárgyalásán Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a közvetlen szomszédságban tomboló, súlyos áldozatokat, köztük magyar emberek halálát is követelő háború rendkívül negatív hatással van Magyarországra.
“Mi, magyarok, azt gondoljuk, hogy ennek a szenvedésnek, az emberéletek kioltásának minél előbb véget kellene vetni” – szögezte le.

“Örülünk annak, hogy Kína is a béke oldalán áll, hogy Kína is a békés megoldást szorgalmazza. Minden egyes nap, ami háborúval telik a szomszédban, sok bajt hoz Magyarországra, Közép-Európára, az egész kontinensre, az egész világra” – tette hozzá.
A tárcavezető felszólította a nemzetközi közösséget, hogy koncentráljon a béketeremtésre, és kerüljön el minden olyan felelőtlen lépést, amely a háború meghosszabbításához vagy eszkalációjához vezethet, ez ugyanis súlyosan ellentétes lenne a magyar nemzeti érdekekkel.

“Ezért szeretném még egyszer aláhúzni, hogy üdvözöljük azt a kínai álláspontot, amely szintén a béke minél előbbi megteremtésére vonatkozik” – fogalmazott.

Hírdetés

Vang Ji is a béke fontosságáról beszélt felszólalásában, és rámutatott, hogy jelenleg a világ tele van zűrzavarral és nyugtalansággal, háborúk zajlanak egyes térségekben.
“A világ felé kijelentjük, hogy Kína és Magyarország szívesen dolgozik együtt más békeszerető országokkal, hogy mihamarabb véget érjen a mostani háborús helyzet” – mondta a kínai diplomácia vezetője.

Az államtanácsos üdvözölte, hogy több kérdésben egyetértés van a magyar és a kínai kormány között, s aláhúzta, hogy szeretnék tovább erősíteni az együttműködést Magyarországgal és az Európai Unióval is az életszínvonal növelése érdekében.
Méltatta ezután Magyarországot a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében folytatott aktív részvétele miatt is, hazánk pozitív hozzájárulását emlegetve, és kitérve a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására.

“Kína tovább folytatja baráti együttműködését Magyarországgal, támogatjuk Magyarországot abban, hogy megtalálja a saját adottságainak megfelelő fejlődés útját” – jelentette ki.

(mti/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »