Magyarország erősödik! Ennyiből bútorozzák be Európa megmentőjének pompás palotáját

Magyarország erősödik! Ennyiből bútorozzák be Európa megmentőjének pompás palotáját

Örülhetünk, mert nem csak méltó környezetbe kerül végre Orbán Viktor munkahelye, de a belsőépítészek mintegy négymilliárd forintból megoldják a „puritán” hivatal berendezését is, hogy a miniszterelnöknek legyen honnan kilépnie az újonnan épülő erkélyére. A Fidesz első embere innen büszkén nézhet körbe az országon, az országon, amit megmentett, melynek népe a közel kétmilliós nagyvárosban és azontúl elégedetten nézhet vissza ő rá.

Még ha kizárólag antik bútorokkal tömik tele Orbán Viktor leendő hivatalát akkor is nehéz volna idehaza elkölteni azt a 4 milliárd forintot, amelyet a Miniszterelnökség 12 ezer négyzetméteres irodájának „egyedi belsőépítészeti kialakítására” adnak – áll a HVG csütörtökön megjelenő számában, amely szerint a hazai műtárgypiac kínálata olyan szűk, hogy a fényűző kormányfői palota berendezésekor alighanem elkerülhetetlen lesz külföldön körülnézni.

A HVG forrásai szerint ráadásul a hivatali helyiségeket modern bútorokkal rendezik be, csupán a miniszterelnök és a miniszterelnökséget vezető miniszter rendelkezésére álló teremsort, illetve a kormányülések helyszínéül szánt termet rendezik be antik bútorokkal. A hetilap azt is megtudta, hogy bár a múzeumi szakértők szerint a berendezéshez az utánzatok készítése volna a legolcsóbb és legjobb megoldás (ahogyan a Sándor-palota 2002-es felújításakor tették), de a Miniszterelnökség ragaszkodik az eredeti darabokhoz, annak ellenére, hogy a muzeális bútordarabokat nyilvánvalóan nem lehet teljesen rendeltetésszerűen használni.

Hírdetés

A Népszabadság tavaly számolt be arról, hogy átalakításokkal készülnek a Miniszterelnökség költözésére a budai Várban. A kormányfő leendő dolgozószobája is itt, a Karmelita kolostorban, azaz egy Világörökségi helyszínen lesz.

Orbán kap egy újonnan kialakított nagy erkélyt is, kiváló kilátással az országra, noha ez némileg ellentmond a korhű felújítás előzetes ígéretével. A hírek szerint a teljes építkezés közel 14 milliárd forintba kerül, de Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyugtatott mindenkit, hogy az épület puritán lesz, nem fog urizálni. 200 ember lesz elhelyezve a Karmelita kolostorban, míg mellette egy modern irodaház lesz.

A mostani kormány filozófiájának a középpontjában az áll, hogy a Vár a magyar állam önállóságának a központja

– húzta alá a mértéktartó politikus. Értünk tehát a szóból: ez nem párt-, hanem nemzeti ügy. Buda visszafoglalása a töröktől 1686. szeptember 2-án történt, a felszabadító sereg a Hasburg Birodalom, a Német-római Birodalom, a Magyar Királyság, Brandenburg, Bajorország, Lotaringia, Szászország csapataiból, illetve európai önkéntesekből állt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »