„Magyarország egy nemzeti egységkormányt választ, és kijelöli Orbán helyét a következő három évtizedre”

„Orbán azt ajánlja Magyarországnak, hogy akarjon többet. Van egy rossz hírünk számára: Magyarország meg fogja mutatni, hogy ennél a kamukormányzásnál bizony többet akar.”

– fogalmazott vasárnapi közleményében a Jobbik. Az ellenzéki párt Orbán Viktor azon beszédére reagált, amit a Fidesz legutóbbi tisztújító kongresszusán tett, és ahol többek között elismerte azt is, hogy vannak szegény emberek az országban, hiába vannak kormányon.

Hogy dicsekvésnek vagy elrettentésnek szánta, hogy a Fidesz három évtizedes ténykedése „csak bemelegítés volt”, az nem világos, de nagyjából előrevetíti azt a jövőképet amit Orbán szán a magyar embereknek – írták, hozzátéve, hogy bár a kormányfő állítólag nem akar kilépni az Európai Unióból, valójában

Hírdetés

„a kilépés szellemét már rég kiengedte a palackból a keleti diktatúrák kijáróembere”,

és közben azzal a fehérorosz diktátorral barátkozik, aki épp migránsokat küld rá a lengyel határra.

A Jobbik szerint az orbáni diplomácia érdekelvű aljassága ott látható a belarusz-lengyel határon, a 30 éves „bemelegítése” pedig itthon a mindennapokban, a boltok áraiban, a túlterhelt egészségügyben, a tovaszállt otthonteremtési álmokban, a független sajtó ellehetetlenítésében és a rendszerszintű fosztogatásban.

Ebből Magyarország nemhogy újabb 30 évet nem kér, de 30 hetet sem. 2022-ben Magyarország pedig megmutatja, hogy ennél többet akar, így a néppárti Jobbik részvételével egy nemzeti egységkormányt választ, és kijelöli Orbán helyét a következő három évtizedre – fogalmaztak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »