Magyarország-Andorra: a Felszarvazottak balladája

A világbajnoki selejtező labdarúgó mérkőzésen egy törpeállamtól elszenvedett szégyenteljes vereség árnyékában lassan eltörpül a dunaszerdahelyi edzőváltás is. Mert ha egyszer kikezdi a magyart a sors, nem hagyja abba egykönnyen! Visszatérve egy mondattal még egyszer az edzőcserére: a dunaszerdahelyi csapat tulajdonosának csak egyetlen egy dolgot kellett volna tudatosítania: nem az a gond, hogy Marco Rossi lett a csapat edzője, hanem az, hogy nem László Csaba. Ennyi, és megvilágosodik!

 

Az én korosztályomnak már megadatott, hogy nyitott szemmel átéltük Marseille-t, megértük, hogy vereséget szenvedtünk Máltán, ikszeltünk Lichtensteinnel.. És még sok alázást klubszinten is (Újpest: Vadúz, MTK: Senica, Fradi: albán ezüstérmes). Most már elmondhatjuk, hogy az a történelmi nemzedék vagyunk, akik megérték Andorrát is.

 

Ki kellett volna jelenteni, hogy feladtuk a vb-selejtezőt, jön a kísérletezés. Ez, kimondatlan bár, de nyilvánvaló volt. Nagyon benne volt a levegőben ez a zakó – és én vagyok a hülye, hogy (lévén szurkoló, aki még a a 94. percben is, hogy legalább az iksz…) nem tettem Andorra… (15-szörös szorzó) Lehet, a fiúk tippmixeltek…

 

Lassan egy éve, június 14-én vertük meg az EB-n a sógorokat. Nagybetűs Eufória! Egy év alatt sikerült eljutnunk a gödör aljára ugyannak a kapitánynak a vezetésével! Milyen taktikai megfontolásból, milyen jogon adott kimenőt a Fradi válogatottjainak az oroszok elleni barátságos meccsre és az Andorra elleni tétmeccsre? Még akkor is jogos a kérdésfeltevés, ha úgy gondoljuk, hogy ezt az ellenfelet az NB II bármelyik csapatának illett volna legyőznie! A magyar válogatottban való szereplésnél, helytállásnál semmi se lehet fontosabb!

 

forrás: boon.hu

 

Még azt is mondhatjuk, hogy indokoltan lazsálták el a meccset a többiek, mert így tiltakoztak a kiválasztottak pihentetése ellen. A tavalyi csapa bővelkedett támadókban is: Németh Krisztián, Böde, Priskin, Nikolics, Szalai! Most egyikük se ért rá, mind sérült volt? Vagy hol volt a magyarnál sokkal színvonalasabb horvát bajnokság gólkirálya, a Futács gyerek?

Hírdetés

 

Meg is mosolyogták a horvátok a mellőzését, látva az öngól-erős magyar gólkirály debütálását. A maradék jelenlévőnek meg újra műfüveznie kellett, mint ősszel a szigeteken, ráadásul most 1000 méteres magaslatban! Szörnyű! A postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő, a handlé, a szódás és a képkereskedő, a házmester, a kisfia és a kéményseprő ellen kellett focizniuk profikjainknak! Iszonyatos!

 

Az NB1 gólkirálya, Eppel Márton, és Bernd Storck szövetségi kapitány. De hol maradt a horvátok gólkirálya, Futács Márkó? forrás: origo.hu

 

Felszarvazottak lettünk!! Ahogy Deák Bill Gyula mondja a Felszarvazottak balladájában. A mérkőzésen szereplő magyar labdarúgók pedig  jól kiénekelték a sajtot a menő szerződésekre várók szájából! Eddig se kapkodtak értük, ezután majd legyintenek a menedzserek…

 

És ezúttal nem fogják megmászni a játékosok combínóit a tinilányok, tinifiúk (akik kimaradtak Marseille-ből és az igazi magyar fociból is). Nekik ez jutott! Most már nekünk is!

 

Most majd még jobban fogják utálni a magyar focit a nemszurkolók, fordulnak el tőle az eddig szurkolók!

 

 

Száraz Dénes

Nyitókép: index.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »