Magyarország! A saját érdekedben fegyverkezz!

A NATO erős és egységes, de a tagországoknak a GDP-jük négy százalékára kell emelni hozzájárulásukat a közös védelmi költségvetéshez – jelentette ki Kay Bailey Hutchison, az Egyesült Államok NATO-nagykövete. Hutchison szerint a NATO-nak fontos feladata, hogy olyan képességeket fejlesszen ki, amelyek „elrettentik a nagyon agresszív Oroszországot”.

Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államoknak azért kell majd felmondania a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről 1987-ben kötött szerződést (INF), mert Moszkva megsértette ezt a megállapodást.

Hírdetés

A washingtoni külügyminiszteri tanácskozáson az Oroszország jelentette fenyegetés mellett megvitatják a terrorizmus elleni küzdelem és a kibertérben vívott háború aktualitásait is – mondta. Jelezte, hogy a konferencián kiemelt szerepet kap majd a NATO-tagországok közös tehervállalása, vagyis a közös költségvetésbe befizetett összegek ügye is. „Nem jótékonysági szervezet vagyunk, de nem is profitorientált vállalkozás” – szögezte le.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »