Magyarország a konzervatív ébredés zászlóshajója

Május végén az Alapjogokért Központ rendezi meg a legnagyobb és legbefolyásosabb amerikai konzervatív seregszemle, a Conservative Political Action Conference első európai eseményét, a CPAC Hungary-t – közölte Szánthó Miklós, a központ igazgatója a Washington D.C. mellett zajló amerikai CPAC zárónapján.

Az Alapjogokért Központ közleménye szerint az amerikai elnök, Donald Trump beszéde előtt nem sokkal, szintén a főszínpadon tartották a rendezvény külföldi partnereinek panelbeszélgetését, többek között Eduardo Bolsonaróval, a brazil konzervatív párt frakcióvezetőjével, ausztrál, japán és koreai meghívottakkal, valamint az American Conservative Union (ACU) vezetőivel, Matt Schlapp elnökkel, George W. Bush egykori tanácsadójával, valamint Dan Schneider ügyvezető igazgatóval.

A tájékoztatás szerint Szánthó Miklós a több ezer fős hallgatóság előtt tartott beszédében úgy fogalmazott, bár néha azt lehet érezni, hogy a globális liberalizmus ereje legyőzhetetlennek tűnik, Európában egy nemzeti-konzervatív ébredés, az Egyesült Államokban pedig egy jobboldali-republikánus reneszánsz vette kezdetét.

„Bár olykor eltérően közelítünk a problémákhoz, nem csak maga a kihívás, de az értékeink is közösek. A haza szeretete, a nemzet biztonsága, a határok, a család, a házasság és a gyermekek, magának az életnek a védelme – és persze a szocializmus elutasítása” – fejtette ki Szánthó Miklós.

Hírdetés

Bár a liberálisok azt állítják, hogy a nemzeti konzervatív erők nemzetközi együttműködése „fogalmilag kizárt”, közösen be tudjuk bizonyítani, hogy tévednek – húzta alá a központ igazgatója. Azért is szervezik meg a nemzetek fontosságát fókuszba helyező CPAC Hungary-t, hogy az óceán két oldalán egyre erőteljesebben megjelenő, földrajzilag egymástól távol lévő, de szellemileg egymáshoz nagyon is közel eső konzervatív trendeket egybecsatornázzák és azok Budapesten találkozhassanak – tette hozzá a közlemény szerint.

„Tegyük újra együtt naggyá a nyugati civilizációt” – zárta felszólalását Szánthó Miklós.

Az Alapjogokért Központ közölte: álláspontja szerint egyáltalán nem „véletlen”, hogy az egyik legnagyobb amerikai konzervatív szervezet első, Európában megrendezésre kerülő konferenciája Magyarországon lesz. Az immáron tíz éves keresztény-konzervatív korszak az Európai Unió egyik legsikeresebb és a régió legbefolyásosabb országává tette Magyarországot.

Közlemény szerint az egész magyar jobboldal bátran kiáll a nemzeti érdekért és keresztény identitása mellett; a bátor és kreatív magyar testtartásra alapozva pedig számtalan olyan innovatív gazdasági és társadalompolitikai intézkedés történt, amely iránt a világ konzervatív erői kiemelt érdeklődést tanúsítanak. A feladat pedig ezeknek a sikeres konzervatív politikáknak a bemutatása és „exportja” – írták.

A tájékoztatás alapján a magyarországi rendezvényre – a magyarok mellett – amerikai, európai és más partnerszervezetek, politikusok, elemzők és újságírókat érkeznek majd, hogy megvitassák, hogyan lehet felvenni a harcot az élet egyre több területét uralma alá hajtó globális liberalizmussal szemben. Az ACU mellett a budapesti eseményt az Alapjogokért Központ a Mathias Corvinus Collegiummal együttműködve szervezi meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »