Magyarország: A jelenlegi állapot átmenet egy áldemokráciából a totális diktatúrába

Magyarország: A jelenlegi állapot átmenet egy áldemokráciából a totális diktatúrába

A cél, a Jobbik szétverése. Ma már világosan látható az, amit mi többször itt a NIF oldalain megfogalmaztunk, hogy valamennyi MSZMP-ből gyökerező, az országgyűlésben akár kétharmaddal, akár ellenzékben lévő párt, nem a magyar nemzeti érdekeket képviseli. Az újabb kétharmaddal ismételten egypártrendszer alakult ki Magyarországon, ami azt jelenti, hogy az ellenzék csupán azért létezik a törvényhozásban, mert így lehet holmi “demokráciáról” beszélni. A jelenlegi állapot átmenet egy áldemokráciából a totális diktatúrába.

Magyarországon nincs demokrácia, Magyarországon a totális cionista diktatúra kialakulásának utolsó felvonásában vagyunk. Ez a diktatúra elutasít minden másként, azaz a hazájáért, nemzetéért gondolkodót. Az állami munkahelyeken, ahol közalkalmazottak dolgoznak, a központi vezetés leellenőrzi dolgozóinak kapcsolatrendszerét, a más véleményen lévőket állásaikból kiebrudalja. Elég egy rossz szó, vagy megjegyzés valakinek például a Facebook fiókján, már repül is. És ez nem vicc, sajnos nagyon is komoly. Ezért is hívjuk fel azon olvasóink figyelmét, akik ilyen munkahelyen dolgoznak, hogy a közösségi, megosztó oldalakon nagyon körültekintően nyilvánuljanak meg.

A Fidesz nekiesett a Jobbiknak. Annak a Jobbiknak, melynek semmi köze az MSZMP-hez (a Fidesznek annál inkább), pláne nem a Jobbik elnökének, aki 1989-ben, amikor az Ellenzéki Kerekasztal szereplői felosztották a politikai hatalmat, még csak 10 éves volt.

A 2003-ban párttá alakult Jobbik és annak jelenlegi elnöke, pontosan tudta, mire vállalkozott akkor. Szembeszállni az ország szétrablóival, rávilágítani a hatalmon lévők valóban meglévő hazaárulásaira, és megmutatni azt, hogy mind a Fideszt, mind az MSZP-t és belőlük kisodródott gyurcsányista-bajnaista reprodukciókat, külföldről vezérlik.

A “Kovács Béla ügy” világos képet kell, hogy adjon minden értelmesen gondolkodó magyar polgárnak – legyen az fideszes, MSZP-s vagy más szavazó, rokonszenvező – , hogy itt a hazaárulás minősített esete a jelenlegi kormányzópárt, azaz a Fidesz esetében áll fenn. Ez akkor is így van, ha sokaknak rosszul esik és fáj, például azoknak, aki többször végigballagták a Békemenetet, és azoknak is, akik pusztán csak azért szavaztak és szavaznak rendre a Fideszre, mert az elnökük egy számukra szimpatikus ember. Kedves Fidesz-MSZP szavazók, Önök is áldozatok!

Tisztelt Fidesz és MSZP szavazók! Most az életünk, az Önök és gyermekeik jövője, élete is azon múlik, hogy hagyjuk-e hazánkat Fidesz-MSZP segítséggel odadobni a cionista világhatalomnak, hagyjuk-e magunkat teljesen kiforgatni, hagyjuk-e a jövőnket és gyermekeink jövőjét feladni, vagy megálljt parancsolunk a hazánkat és hazánk földjét tőlünk végleg elrabolni szándékozó, illetve a cionista hatalomnak segédkező, jelenleg éppen egypártrendszerben uralkodó Fidesznek.

A Fidesz totális diktatúrát épít. Egészen pontosan egy Magyarországra megkoreografált cionista diktatúrát. Ennek véglegesítéséhez semmi nem drága. A legaljasabb, legvisszataszítóbb és legundorítóbb módszereket veti be ma már, mert az elmúlt négy esztendőben felépítette és be is betonozta a hatalmi struktúráját. Minden pártot, mely számára veszedelmes volt, felszámolt. Ez a célja most a Jobbikkal. Ami a KDNP-t illeti – gyakorlatilag ilyen párt nem létezik. A Fidesznek a KDNP-re azért volt szüksége, mert Magyarországon az emberek többsége keresztény-keresztyén gondolkodású. A kereszténydemokratákra, mint pártra a Fidesznek semmi szüksége, csupán a nevük kellett és kell ma is. 

A Fidesz a hazaáruló, mert a választópolgárt a rezsicsökkentés hamis illúziójával propagálja, az élelmiszerárak naponta emelkednek, a fizetések a minimális megélhetést sem teszik lehetővé, a rezsicsökkentés oly minimális mértékű, ami nem oldja meg a lehetetlen helyzetbe került családok megélhetési gondjai. Csak egy fontos kérdés: Mitől kerül harmadannyiba sem például Tunéziában a víz ára – mely ország nagyobb része sivatagos – mint nálunk? Hogy is van ez? Na, ezt például tudja a kedves Olvasó? Közben lehetővé teszik a magyar föld, vagyis a nemzet létezésének alapját képező föld külföldi kézbe kerülését, teljes teret adnak a multinacionális regnálásnak, a bankok ámokfutásának. A multinacionális cégeknek olyan adókedvezményeket és milliárdos állami támogatásokat adnak, melyekről egy egyszerű magyar vállalkozó álmodni sem mer. Kivételek persze a csókosok, a haveri kör – haverok, buli, fanta. Na, ez a hazaárulás.

A legnagyobb ellenség a belső ellenség, mert alattomos, láthatatlan. Pedig most már a “Kovács ügy” miatt nem szabadna láthatatlannak lennie azok előtt sem, akik eddig elhitték az álnemzeti köntösbe burkolózott, az 1996-os politikai vákuumot kihasználó, liberálisból “nemzeti” párttá átvedlett Fidesz álszent szólamait.

Ebben a pillanatban Magyarországon a cionista befolyás és a nemzeti önvédelem nagy nyilvánosság elé vetített, már nem a színfalak mögé rejtett összecsapását láthatjuk. A cionista befolyás nem tehetett mást, muszáj volt nyíltan támadnia. Ami ezzel kapcsolatban a legmegdöbbentőbb, hogy valóban annyira butának hiszik a magyar embereket, hogy ezt is felvállalták, mert beszűkült a mozgásterük, nem volt jobb ötlet. De vajon mérlegeltek-e? Nem biztos, mert gyorsan kellett cselekedniük. 2010-ben a Jobbikkal szemben ez a stratégia – mondjuk meg őszintén – bevált.

Persze, a Jobbik sem tökéletes párt, közel sem. De nem lopott, nem privatizált, nem árulta ki az országot, nem lehetetlenítette el a lakosságot, hiszen nem is tehette. Soha nem volt hatalmon. A hisztériakeltés viszont folyamatos volt körülötte, éppen nemzeti céljai miatt. Azért kell kiszorítani és szétverni a Jobbikot, mert egyre inkább veszélyezteti a hazaárulók, a nemzet kirablóinak potenciális hatalmi helyzetét. Ezért a támadás a Jobbik ellen és ezért lett “Kovács Béla ügy”.

A Nemzeti InternetFigyelő valamennyi munkatársa mielőbbi gyógyulást kíván Kovács Bélának!

Kiss Richárd

NIF

A Jobbik viszontválasza a Fidesz és a baloldal aljas támadásaira

Gyanús időzítés:

A polgári titkosszolgálatok állítólag már 2009. óta figyelik Kovács Bélát, de milyen furcsa, hogy az egész kém-ügy akkor kerül elő, amikor belépünk az uniós választási kampány hajrájába, ráadásul azon napon, amikor az összes közvélemény-kutató kimutatta, hogy a Jobbik lett a második erő.

Orbán-Biden paktum:

Május 8-án megjelent a sajtóban egy hír, miszerint a magát cionistának valló Joe Biden amerikai alelnök azért hívta fel Orbán Viktort, hogy számolja fel az ukrán konfliktusban az orosz felet támogató és egyre erősödő Jobbikot. Biden fia egyébként nemrég egy ukrán gázcég vezetőségi tagja lett, így az ügy különösen pikáns. A hír után egy héttel, május 15-én kipattan az úgynevezett kémügy.

A választások valódi tétje:

A Kovács Béla és a Jobbik elleni rágalomhadjárat megmutatta a május 25-i választások valódi tétjét. Itt már nem csupán arról van szó, hogy kik fogják képviselni Brüsszelben Magyarországot, hanem arról, hogy amerikai parancsra a magyar miniszterelnök egy koholt vád alapján fel tudja-e számolni a teljesen törvényesen működő és egymillió ember támogatását élvező Jobbikot.

A Fidesz amerikai kapcsolatai:

Hírdetés

Köztudomású, hogy a Fidesz vezetői még 2010 előtt az USA-ba mentek továbbképzésre, mint ahogy az is, hogy Orbán Viktor és az összes pártelnök – a Jobbik kivételével – rendszeresen beszámolót tartott az amerikai nagyköveteknek. A Fidesz még a választások előtt azt ígérte, hogy felállítja a vizsgálóbizottságot az amerikai megfigyelési botrány ügyében, amelyet végül csak a Jobbik sokadszori kérése után tett meg. A bizottság csupán két ülést tartott, és a kijelölt határidő leteltére nem készítette el a
jelentését, vagyis érdemi munkát nem végzett. Ugyan miért?

A Fidesz érdeke:

A sajtó szintén sokat foglalkozott azzal is, hogy az áprilisi országgyűlési választásokon elért jobbikos áttörés a Fidesz számára is komoly fejtörést okoz. Az elemzők egybehangzó véleménye szerint a Jobbik lehet a kormánypárt kihívója a jövőben. A korábbi hiteltelen lejárató akciók mind leperegtek a pártról, ezért valami nagy ügyet kellett kreálni.

Az igazság későn derül ki:

Teljesen mindegy, hogy a Fidesz képtelen lesz bizonyítani a vádjait, és az illetékes hatóságok majd igazat adnak Kovács Bélának, hogy nem kém, addigra már véget ér a választás. Emlékezzünk az óbudai bankrabló esetére 2010-ből. Azt mondták akkor, a
Jobbiknak rabolt pénzt. Nyilvánvaló hazugság volt, de akkor roncsolt a párton. Most ki emlékszik már erre az ügyre?

Melyik párt szolgál ki külföldi érdekeket?:

A Fidesz úgy van vele, hogy hazudni csak nagyot érdemes. Tényleg elhiszi valaki, hogy éppen a Jobbik az, amelyik elárulja a nemzeti érdekeket? És most olyan pártok törnek felette pálcát egy nevetséges rágalomhadjárat kapcsán, akik az elmúlt 24 évben közösen privatizálták a nemzeti vagyont, akik asszisztáltak a magyar gyárak és üzemek felvásárlásához, majd bezárásához, akik
letárgyalták azokat a csatlakozási feltételeket Brüsszellel, melyeknek köszönhetően tönkrement a magyar gazdaság és nincs értéke az emberek fizetésének, akik folyamatosan koptatták az amerikai nagykövetség szőnyegét, akik egész Európában példátlanul olvasatlanul írták alá a lisszaboni szerződést, akik mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra, hogy van-e kettős állampolgárságuk.

Vona Gábor belekeverése:

Azzal, hogy Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője és Németh Szilárd, a Fidesz képviselője Vona Gábort is belekeverte az ügybe, hogy már nem is Kovács Bélát akarják meghallgatni, hanem a párt elnökét, teljes mértékben és ostoba módon leleplezték a valódi szándékukat. Nem az ügyet akarják tisztázni, hanem a Jobbikot támadni.

A Fidesz ostobasága:

Amennyiben Kovács Béla valóban ügynök lenne, akkor arról Vona Gábor sem tudhatna, hiszen az oroszok minden bizonnyal egy ilyen titkos műveletet nem kötötték volna a pártelnök orrára. A Fidesz azzal, hogy a Jobbik elnökét akarja meghallgatni, leleplezte magát, hiszen ha valóban lenne kém-ügy, akkor arról a párt elnökét nem mint érintetett kellene meghallgatni, hanem mint „károsultat” már korábban tájékoztatni kellett volna az állítólagos beépülésről. Mindez azt bizonyítja, a Fidesz rágalmainak nincs semmi valóságalapja, az csupán a Jobbik elleni blöff.

Vona Gábor és Kovács Béla meghívása a nemzetbiztonsági ülésre:

Bár a meghívást ócska politikai heccnek tartjuk, mivel a Jobbiknak semmi titkolni valója nincs, ezért Vona Gábor és Kovács Béla is elment az ülésre. Mindketten azt javasolták, hogy a meghallgatásuk legyen nyilvános, amit az MSZP és az LMP is támogatott, de a Fidesz képviselői leszavazták. Az tehát, hogy jelenleg semmit nem tud senki biztosan, az a Fidesz képviselőinek köszönhető, ők szavazták meg, hogy titkos legyen az ülés.

A titkosszolgálatokat használja fel a Fidesz pártpolitikai célokra:

Az egész kém-ügy számtalan sebből vérzik szakmai alapon is. Ha egy kémet a titkosszolgálatok le akarnak leplezni, akkor azt tetten érik, nem pedig feljelentik. Az is nagyon furcsa, hogy egy ilyen eset éppen egy kormányközeli napilapban jelenik meg, mert ha valóban ügynökről lenne szó, akkor ezzel lehetőséget teremtenének arra, hogy az elmeneküljön. Végül az is furcsa, hogy ha az Unióról kémkedik valaki Oroszországnak, akkor miért a magyar titkosszolgálat tesz feljelentést, miért nem a belga? Olyan szakértők, mint Gálszécsy András vagy Tarjányi Péter is kifejezték döbbenetüket a példátlan eset miatt.

Vona Gábort is külföldről irányítják:

Ez csupán egy a pártból morális okokból elzavart, sértődött és a parlamentből kihullott ember véleménye minden bizonyíték nélkül. Bármelyik kocsmában született mondatból lehetne ez alapján sajtóhírt gyártani. Vona Gábor nem azért törekszik jó kapcsolatokra Oroszországgal, Törökországgal, az arab világgal, Palesztinával, Iránnal, Kazahsztánnal, Azerbajdzsánnal és
más keleti országokkal, mert onnan pénzt kap, vagy onnan irányítják, hanem azért, mert szerinte ez Magyarország érdeke. Akik megvádolják, biztos magukból indulnak ki, mert őket külföldről pénzelik és irányítják.

Kovács Béla végzettsége:

Kovács Béla sohasem tagadta, hogy az IMO-n végzett Moszkvában, ahogy egyébként még nagyon sokan a közéletben, a diplomáciában. Ezzel az erővel mindenki kém, aki külföldön tanult? Azok a Fidesz vezetők is, akik 2010 előtt az USA-ba mentek
továbbképzésre, vagy a Soros-alapítvány pénzén tanult Orbán Viktor is?

Kovács Béla oroszbarát tevékenysége:

Minden pártban vannak olyan politikusok, akik azon munkálkodnak, hogy egy számukra fontos ország és a saját hazájuk kapcsolatát erősebbé, jobbá tegyék. Ilyen például Újhelyi István az MSZP-ben, aki Kínával, vagy Varga Mihály a Fideszben, aki Kazahsztánnal igyekszik erősíteni a magyar kapcsolatokat. Ez nem kémkedés, pláne nem hazaárulás, éppen ellenkezőleg, a haza szolgálata. Sokkal veszélyesebb, hogy a kormányban és az országgyűlésben még most is vannak kettős állampolgárok, de mivel az nem nyilvános adat, így nem lehet tudni róla semmit. A Jobbik ezirányú tisztázó javaslatát a többi párt rendre lesöpörte.

Kovács Béla orosz kapcsolatai:

Kovács Béla, mint a Jobbik EP-képviselője hozta létre az EU és Oroszország közötti energetikai munkacsoportot, amely nem az Unió ellen, hanem éppen ellenkezőleg, Brüsszel és Moszkva közeledésének érdekében született, ami egyébként magyar érdek is. Kovács Béla ezen tevékenysége során nem kezel minősített adatokat, vagyis az egész vád már itt megdől. Kovács Bélának ezért a lépéséért Oroszország nagyon hálás, vezető politikusokkal tárgyal folyamatosan, ami egyébként már önmagában cáfolja az ügynökvádat. Orosz politikai vezetők nem kompromittálnák magukat a saját országuk ügynökével.

Kovács Béla hitelessége:

Ha Kovács Béla ügynök lenne, akkor már minden bizonnyal elmenekült volna az országból a súlyos büntetés elől, ami rá várhat. Ezzel ellentétben Kovács Béla nem menekült el, áll elébe a vizsgálatoknak, elmegy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, amelyen nyílt ülést követel, és lemond a mentelmi jogáról. Egy lebukott ügynök nem így szokott viselkedni.

Kovács Béla támogatja a Jobbikot:

Kovács Béla mint magánszemély és mint tag támogatja a Jobbikot, de ez egyáltalán nem egyedülálló dolog. A Jobbik minden országgyűlési képviselője vagy választott politikusa hozzájárul a párt költségvetéséhez. Ezek a támogatások teljesen nyilvánosak. Ráadásul Kovács Béla támogatása egyáltalán nem olyan összegű, ami bármiféle sötét gondolatra okot adhatna.

A Jobbik oroszbarátsága:

A Jobbik szerint a lehető legjobb politikai és gazdasági kapcsolatokra kell törekedni Oroszországgal, mert egyrészt a hozzánk legközelebb lévő nagyhatalom, másrészt óriási piaca lehet a majdan talpra álló magyar feldolgozóipar számára. Ezt szinte
megalakulásunktól kezdve képviseljük, sohasem titkoltuk. Kovács Béla oroszbarátsága és a párt külpolitikai vonala így teljes mértékben összeegyeztethetőek voltak. Egyébként a Jobbik szerint Magyarországnak három fő nagyhatalmi partnerrel kell a lehető legjobb kapcsolatra törekednie, Németországgal, Oroszországgal és Törökországgal. Ez egyben a Jobbik külpolitikai stratégiája is, amiről szintén számtalanszor beszéltünk már, tehát abban semmi újdonság nincs.

A Jobbik külföldi pénzei:

A Jobbik soha semmilyen külföldi pénzt vagy utasítást nem kapott, és ilyet nem is fogadna el. A jelenlegi parlamenti pártok közül ebből a szempontból is egyedülállóak vagyunk. A párt anyagi helyzetét és bevételeit a jobbikos elfogultsággal egyáltalán nem
vádolható Állami Számvevőszék vizsgálta és abban nem talált semmi törvénytelent.

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: 

Reiner Péter: A magánélet államosítása – avagy a KGB és az AVH is büszke lehetne a Fidesz módszereire

A Kovács Béla-ügy margójára (egy állampolgár tollából)

Segítség a kémelhárításnak: ilyen egy hazaáruló ! – A megbukott Martonyi saját miniszterelnökének is ellentmondva áll ki az ukrán és háttérhatalmi érdekekért

Németh Szilárd “beleszaladt a késbe” – Mirkóczki Adám válaszai

Kovács-ügy – Vona: aljas rágalomhadjárat indult a Jobbik ellen (N1Tv videójával frissítve)

Miközben Áder megkövette Pásztort, bevetették a TEK-et és a BRFK-t a más véleményen állókkal szemben


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »