Magyarok Nagyasszonya ünnepe Léván

Magyarok Nagyasszonya ünnepe Léván

1896-ban Vaszary Kolos Magyarország prímása kérésére XIII. Leó pápa elismerve a magyarok ezer éves töretlen Mária-tiszteletét, október második vasárnapjára engedélyezte Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya ünnepét, melyet később Szent X. Piusz október 8-ra tett.

Ez év október 12-én, az aznapi vasárnapi magyar nyelvű szentmisén a lévai római katolikus magyarok a helyi Szent Mihály arkangyal-plébániatemplomban szentmisével ünnepelték meg a nagy eseményt. A szentmisére készülve Wurczer Péternek köszönhetően már a miseasztal előtt került elhelyezésre Hlavács Tőke Veronika fegyverneki festőművész Magyarok Nagyasszonyát – fején a Szent Koronával, karján a kis Jézussal – ábrázoló gyönyörű festménye, mely előző nap a Pozbai Szentkúton celebrált magyar szentmisén került először bemutatásra és felszentelésre. Továbbá a miseasztalra került a Lévai Szent László Körnek adományozott Szent István és Szent László csontereklyéket tartalmazó ereklyetartó, valamint a mellékoltárra Szent Mihály arkangyal gargánói sziklaereklyéje. Az ünnephez méltóan templomi kórusunk előadásában „Édesanyja Nagyasszonya, igaz magyar ifjaknak…” kezdetű szép egyházi énekünk dallamára vette kezdetét a szentmise.

Péter Ottó lelkiatyánk az aznapi 10 leprásról (Lk 17,11-19) szóló evangéliumi részletből a hála fontosságát emelete ki, ugyanis a 10 gyógyultból csak egy tért vissza Jézushoz, hogy hálát adjon gyógyulásáért. Majd feltette a kérdést, hogy hol maradt a többi kilenc, illetve hol vannak embertársaink, akik annyi ajándékot kaptak a Jóistentől, s nem térnek Hozzá vissza hálát adni? Ottó atya kiemelte, hogy a Szűzanya a hála asszonya, aki mindent elfogadott Istentől, követének Gábriel angyalnak is igent mondott, s az Úr szolgáló leánya lett. Szűz Mária élete maga a hála legszebb himnusza. Ő volt, és a mai napig is Ő magyar nemzetünk menedéke, közbenjárója és reménye. „Ezért adjunk hálát a Magyarok Nagyasszonyának és Szent Fiának életünkért, családjainkért, közösségünkért és hazánkért is. Hála, hogy van mindig visszatérnünk Hozzájuk, ezért újítsuk meg ma szíveinkben a hála lelkületét. Mindenért adjunk hálát az Úrnak és dicsőítsük, mert Mindenható!” – zárta szívhez szóló szentbeszédét Ottó atya.

Az ünnepélyes áldást követően a hívek hosszú sorban türelmesen vártak, hogy az ereklyék előtt tisztelegjenek, majd azok megérintésével Szent István és Szent László királyok ereklyéiből kisugárzó erőben részesüljenek. Azoknak a szent királyaink ereklyéiből, akik mindketten országukat és népüket a Szűzanya oltalmára bízták, mint arról gyönyörű „Boldogasszony Anyánk …” kezdetű egyházi énekünk alábbi sorai is tanúskodnak:

Hírdetés

„Amiként Szent István örökségben hagyott,

Szent László király is minket Reád bízott.”

Eközben Wurczer Péter orgonajátéka és Mészáros Teréz karnagy vezetésével templomi kórusunk és az ereklyeérintgetésre váró hívek szebbnél-szebb Magyarok Nagyasszonyát dicsőítő énekétől zengett a lévai plébániatemplom. Majd felcsendült az idei Szentév Himnusza is. A mellékoltáron a Lévai Szent László Kör garganó-i Sz. Mihály barlangtemplomból származó kő ereklyéjéhez is járultak a kedves hívek, s közelről is megcsodálták a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló gyönyörű festményt.

Akik aznap részesei voltak ennek az ünnepi szentmisének lelki, zenei és képzőművészeti élményekkel gazdagodtak, hogy ezzel a lelki többlettel futhassanak neki a következő hét, hetek napi kihívásainak.

Müller Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »