Magyarnak vallja magát az AUR-nak az aradi képviselõje, aki szerint leáldozott már az etnikai politizálás ideje

Az egyik leendő AUR-parlamenti képviselővel, Vasile Nagy-gyal készített interjút a ziare.com, a szélsőjobboldali párt aradi képviselője megszerezte a határmenti városban a szavazatok 14 százalékát, alig kapott valamivel kevesebbet, mint a Mentsétek meg Romániát! koalíció (USP-PLUS) képviselőjelöltje.

Vasile Nagy (mi is így használjuk nevét, mert a Facebook-profilja alapján ő maga is így írja) azzal hívta fel magára az újságírók figyelmét, hogy saját bevallása szerint magyar, azonban ennek ellenére, amikor eldöntötte, hogy politikai pályára lép, az AUR-ba iratkozott be.

Kicsoda Vasile Nagy?

A frissen megválasztott aradi képviselő szakmája szerint mérnök, két diplomával is rendelkezik, jelenleg pedig doktorandusz a Temesvári Műszaki Egyetemen. „Soha nem pályáztam meg eddig semmiféle politikai vagy közigazgatási hivatalt. A helyhatósági választások előtt iratkoztam be az AUR-ba. Ismertem George Simion munkáját, és tudtam az európai parlamenti képviselői jelöltségéről. Örömmel figyeltem őt. Aztán megtudtam, hogy megalapította a románok Egyesüléséért Szövetséget, és beiratkoztam én is a pártba. A Temesvári Műszaki Egyetemen végeztem el a Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek és berendezések szakot, és a Vasile Goldis Egyetemen a Gazdálkodást, utána a Műszaki Egyetemen a technológiai folyamatok menedzseléséből mesteriztem, és jelenleg PhD hallgató vagyok. Mérnöki munkát végzek egy magáncégnél „- számolt be Vasile Nagy a tanulányairól és szakmai pályafutásáról.

Hírdetés

Bár magyarnak vallja magát, Vasile Nagy az AUR-ban, a szélsőjobboldali párt programjában találta meg azokat az elveket, amelyekkel azonosulni tud. Ezek olyan hajtóerővel bírtak, hogy eldöntötte, kipróbálja magát a politikai életben is. A leendő képviselő szerint az AUR nem szélsőséges politikai alakulat. „A politikai ellenfelek mondhatnak, amit akarnak. Ez a demokrácia. Az AUR nem szélsőséges párt. Ebben a pártban más kisebbségek is vannak, magyarok, németek és. Vannak, akik tagsággal rendelkeznek, mások csak szavazataikkal támogatják a pártot. Nagyon jól érzem magam az AUR -ban. Nem éreztem, hogy kiszorítottak, marginalizáltak volna, vagy kinéztek volna maguk közül, mert magyar vagyok” – mondta Nagy.
A leendő képviselő azt is kijelentette, hogy egyetért George Simionnal, az AUR vezetőjével, aki szerint „az AUR ellenzi az etnikai alapon szerveződő politikai pártokat”

„Az Európai Unió tagjai vagyunk. Nem alakíthatjuk ki magunk enklávéját etnikai kritériumok alapján. Egység a sokféleségben az én jelszavam. A civilizált országokban mindenütt együtt tudnak működni románok, franciák, albánok és csodákat tehetnek. Nem értek egyet az etnikai szempontok alapján szervezett pártokkal; valamennyien Romániában születtünk, Romániában nőttünk fel, Romániában dolgozunk, Romániában élünk” – jelentette ki Vasile Nagy, hozzátéve, hogy szerinte az RMDSZ-nek is sorai közé kellene fogadnia román etikumú polgárokat is.

Hogyan gyűjtött az AUR szavazatokat Arad megyében

A leendő képviselő azt is elmagyarázta, hogy az AUR-nak hogyan sikerült szavazatokat gyűjteni Arad megyében. „Kampányoltunk, helyben beszélgettünk emberekkel. Mindenkivel szóba álltunk. Nem találtunk olyan embereket, akik elutasítottak volna minket vagy nem akartak volna meghallgatni. Sokat dolgoztunk, de munkánk meghozta a várt eredményt. Az Arad megyében elért pontszám meghaladja az AUR országos átlagát” – mondta Nagy.

Arról a titokzatos háttérhatalomról, amely segítette volna az AUR bejutását a parlamentbe

„Nem volt semmiféle titokzatos háttérhatalom, ha volt, akkor valóban annyira titkos volt, hogy magam sem tudok róla. A lehető legjobban próbáltuk megszervezni munkánkat, mert kevesen voltunk, és be kellett osztani a feladatokat. A végére azonban nagy lett a csapat, minden Arad megyei településen volt egy tagunk, szimpatizánsunk, aki pénzadománnyal és önkéntességgel segítette kampányunkat, ügyünket” – részletezte Vasile Nagy, hozzátéve, hogy köszönettel tartozik minden önkéntesnek, aki előre lendítette az AUR ügyét.

Az AUR képviselője azt állítja, hogy a parlamentben az aradi emberek érdekeit fogja képviselni, illetve a pártnak az irányvonala mentén fog kiállni különböző ügyek mellett.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »