Magyarnak lenni nem csak hűség kérdése, hiszen erőt ad az a lelkület, hogy magyarnak lenni jó, magyarnak lenni érték – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a felvidéki magyarok képviselői előtt tartott beszédében csütörtökön Pozsonyban.
A magyar államfő azt mondta, ez a közösség rengeteg tapasztalattal és jó tulajdonsággal bír, életigenlő és szabadságszerető, képes teljes szívvel összefogni.
Ha az itt élők szeretik és szolgálják ezt a közösséget, ha tisztességgel és fáradságot nem kímélve dolgoznak a jövőjén, akkor a felvidéki magyarság előtt olyan jövő áll, amelyet sokan megirigyelnének – tette hozzá.
Sulyok Tamás kiemelte: „a felvidéki magyarság jövőjének önök a letéteményesei, felelősséggel teli, és egyben a legnemesebb munka ez”.
A nemzetnek nincsenek államhatárai – mondta az államfő, hozzátéve: „legyenek büszkék felvidékiségükre és magyarságukra, magyarok milliói állnak Önök mellett”.
Mint mondta, fontos magunkban és a közösségeinkben mélyen tudatosítani a kitűzött célokat, a hagyományos értékeket, mindazt, amiért vállaljuk a küzdelmet.
„Legyen szívekbe írt közös tapasztalat a család tisztelete, a nemzeti identitás pótolhatatlansága, az erkölcs megtartó ereje, közösségeink szolgálatának súlya!” – hangsúlyozta, hozzátéve: kardinális kérdés, hogy a magyarság képes legyen az erős összefogásra.
Van valami titokzatos vonzás, ami miatt újra idevágyunk, az 1920-ban darabokra tört történelmi Magyarország külhoni területeire, a Felvidékre – közölte az államfő, hangsúlyozva: fontos számunkra az itt élő magyarság sorsa.
A közös cél a nemzetrész megtartása és jövője Pozsonytól Nagyszelmencig, a belső Csallóköztől a Zobor-vidéki szórványfalvakig – mondta, hozzátéve: fontos a szomszédos népek egymás között folytatott párbeszéde. Sokszor megdöbbentő, hogy milyen keveset tudunk egymásról – mondta, „pedig mi, magyarok és szlovákok, ahogy Esterházy János is vallotta, történelmi sorsközösségben élünk”.
Felidézte, hogy mi mindent köszönhet a Felvidék magyarjainak a világ. Emlékeztetett egyebek között arra, hogy Pozsony országgyűlésén, amelynek összehívása napra pontosan ma 200 éve történt, Széchenyi és Wesselényi fellépése hozta el a reformkort hazánkban.
A felvidéki Balassit, Jókait, Mikszáthot és Márait irodalmunk legnagyobb alakjai között tartjuk számon, Szinyei Merse Pált, Csontváry Kosztka Tivadart és Madarász Viktort a magyar képzőművészet kimagasló mestereiként tiszteljük.
A köztársasági elnököt Tóth János, a komáromi Selye János Egyetem rektora és Balogh Csaba nagykövet köszöntötte.
***
A kisebbségi örökség is közös ügy
Sulyok Tamás és Peter Pellegrini találkozása Pozsonyban
Közös cél, hogy a kölcsönös bizalomra épülő jószomszédi viszonyt a 21. század kihívásai mellett is mindig tartalommal töltsük meg – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön, július 3-án Pozsonyban, miután megbeszélést folytatott Peter Pellegrini szlovák államfővel.
Fotó: Forró Krisztián FB
Forró Krisztián nemzetiségi tanácsadóként vett részt Sulyok Tamás, Magyarország Köztársasági Elnöke hivatalos látogatásán, amikor Peter Pellegrini, Szlovákia Köztársasági Elnöke fogadott a Grassalkovich-palotában.
„Személyesen is tanúja lehettem egy olyan találkozónak, amely újabb lépést jelent a két ország – és két nemzet – kapcsolatának erősítésében. A kölcsönös tisztelet, a jó szomszédság és az együttműködés nemcsak diplomáciai jelszavak, hanem kulcselemei annak, hogy a Szlovákiában élő magyar közösség is biztonságban, megbecsülve és otthon érezze magát” – nyilatkozta Forró Krisztián.
Fotó: Forró Krisztián FB
Hozzátette: „Hiszem, hogy az ilyen találkozók üzenete világos: közös történelmünk és közös felelősségünk is van. A jövőt nem egymás mellett, hanem egymással együtt kell építenünk – nyitottsággal, együttműködéssel és bizalommal. Szükség van barátokra. Szükség van jó szomszédokra. Szükség van erős szövetségesekre.”
Sulyok Tamás magyar államfővel tárgyalt Robert Fico kormányfő
Sulyok Tamás magyar államfővel tárgyalt Robert Fico (Smer-SD) csütörtökön a kormányhivatalban, egyetértettek abban, hogy kiválóak a szlovák–magyar kapcsolatok – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a kormányhivatal sajtóosztálya.
„Egy karizmatikus, pragmatikus és elszánt politikust ismerhettem meg a szlovák kormányfő személyében” – írta Sulyok Tamás közösségi oldalán
A találkozó „a kölcsönös tisztelet, a konstruktív párbeszéd és az együttműködés további elmélyítésének jegyében zajlott” – tette hozzá a hivatal.
Fico és Sulyok főleg a kulcsfontosságú gazdasági és infrastrukturális kérdésekre, valamint a határon átnyúló együttműködésre összpontosítottak.
Mindkét félnek meggyőződése, hogy a jószomszédi viszony a kulcsa Közép-Európa stabilitásának és fejlődésének.
„A szlovák kormányfő nagyra értékelte a magyar elnök nyitottságát és érdeklődését a további gyakorlati együttműködés kialakításában Szlovákia és Magyarország között. Leszögezték, hogy más területeken is készek az intenzív párbeszéd folytatására” – tette hozzá a kormányhivatal sajtóosztálya.
A pozsonyi várban fogadta Richard Raši a magyar köztársasági elnököt
Richard Raši (Hlas-SD), a parlament elnöke a pozsonyi várban fogadta csütörtökön Sulyok Tamás magyar köztársasági elnököt. Kiemelte a Szlovákia és Magyarország közötti gazdasági, politikai és regionális együttműködés színvonalát.
Raši úgy fogalmazott, a pozsonyi vár szimbolikus hely, amely a budapesti parlamenthez hasonlóan a két ország közös történelmére és barátságára emlékeztet.
„A mai találkozó, és a budapesti hivatalos látogatásom is azt mutatta, hogy szoros kapcsolat van országaink között, és ez a partnerség a bizalomra, a pragmatizmusra és a közös célokra épül” – írta Raši a közösségi hálón, ahol a fenti képeket is közzétette.
Úgy fogalmazott, hiszi, hogy a magyar államfő szlovákiai látogatása is tovább erősíti a szlovák–magyar kapcsolatokat, ami a lakosságot szolgálja.
Sulyok Tamás köztársasági elnök július 3-án érkezett hivatalos látogatásra Szlovákiába. Találkozott és megbeszélést folytatott Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnökkel, Richard Rašival, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökével és Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, majd koszorút helyezett el a dévényi Szabadság kapuja emlékműnél.
MTI, TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »