A Kassához közeli Magyarbődön a rendszerváltás óta március 15-e táján ünnepséget tartunk abból az alkalomból, hogy az első kassai csatában, mely 1848. december 11-én zajlott Budamér határában, elesett honvédeket állítólag nem engedték Kassán eltemetni, s ezért a helyi lelkész, Balla József látta el ezt a feladatot. A kutatás mai állása szerint, Magyarbődön hadikórház működött, tehát feltehetően az ott elhunyt honvédeket temették el helyben.
Vasárnap, március 17-én ezért Magyarbődre zarándokoltunk. Pulszky Sándor ezredes feladata lett volna, hogy megakadályozza Franz von Schlick tábornok, Krakkó császári kormányzója betörését Galícia felől a Duklai-hágón át. Pulszky felmérve a lehetőségeket, az erőviszonyok miatt visszavonulásra kényszerült, de Kassát megpróbálta Budamérnál megvédeni. Ám a jobban felszerelt, nagyobb harcértékű veterán katonákkal szemben sok esélye nem volt az akkor sebtiben toborzott, kiképzetlen honvédekkel szemben. A jobbszárny összeomlott, de Pulszky rendezetten tudott visszavonulni, sőt a lengyel légiósok Bárcánál megfutamították az osztrák könnyűlovasságot. 230 nemzetőr vesztette életét és nagyjából ugyanannyian estek fogságba. Feltételezhetően, az akkor elesett lengyel légiósok sírjait tavaly nyáron tárták fel azon a helyen, ahol sírjaikat feltételezték Téhányban egy reneszánsz torony mellett. Ez a városrész címerében is feltűnik.
Egy másik hagyomány szerint, Magyarbődön Bethlen Gábor telepített le székelyeket. 1938-ban a helyi asszonyok tüntettek az ellen, hogy Szlovákiánál maradjanak. Emiatt őket rettenetesen megverték. „Okultak” belőle! A félelem megtette romboló hatását.
A helyben lakó Pazderák Bertalan (1932-2007) tanár kezdeményezte ennek az ünnepségnek a megtartását 1989 után, remélve, megállítja a helyiek rohamos asszimilálódását. Ezt azonban nem sikerült megfordítania.
A magyarbődi református templom (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Az ünnepség hagyományosan a helyi református templomban kezdődött istentisztelettel. Orémus Zoltán Abaúj-tornai Református Egyházmegye esperese üdvözölte a vendégeket és résztvevőket. Majd Kendeh K. Péter, csömöri evangélikus lelkész hirdette az igét, Ézsaiás könyvéből idézve: „Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye… és özönlik hozzá valamennyi nép. (…) Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein járjunk. (…) Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” (2, 1-5.) Ennek kapcsán kifejtette, lelkesedés és remény kerítette hatalmába az 56-os egyetemistákat is, de az ő álmaik sem valósultak meg. Talán az unokáik megélhetik ezt. Az egyenes úton járókat figyelembe sem veszik. 2700 év választ el minket Ézsaiás korától, de nem sok változott. Ha Ézsaiás tükrébe nézünk, látjuk Sión a békesség forrása. Azok vagyunk, akik békére törekszünk? Saját népünkön belül, de a környező népek vonatkozásában is? Nincs más lehetőség, mint hogy közösen építsük a jövendőt. De hiába ripeg-ropog ez a világ, minden végül a helyére kerül. Adja Isten, hogy így legyen.
Ezután a kassai magyar gyülekezet kórusa, a Laudate Dominum énekelt Kovács Edit karnagy vezetésével. Tekintettel a zord időre, Mátyás Sándor, a csömöri Gloria Victis Közhasznú Alapítvány és a Közösségünkért Egyesület elnöke a templomban tartotta meg ünnepi beszédét. „Mert a boldogságra kevés csak a jelen, a múlton épül az s az emlékezeten” – az előadó egy Tompa Mihály idézettel kezdte, aki tábori lelkészként szolgált. „Míg a forradalmat a tömegek szociológiai és gazdasági természetű elégedetlensége gerjeszti, addig a szabadságharc a mindenkori nép függetlenség utáni epekedésének a markáns megnyilvánulása.” A nemzeti önrendelkezés ügye szent. Comenius 1659-ben a tömegek jó közérzetének a feltételeit boncolgatva utalt a szuverenitás szükségességére, de a népek önrendelkezési jogának széles körben elismert meghatározása még ma sem létezik. Ez megvalósításra vár!
A Laudate Dominum (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
„1848-ban egy minden addiginál szélesebb és erősebb forradalmi hullám söpört végig Európán, ami a nagyobb államokban integrálódott kisebb népeket is felvillanyozta. Így volt ezzel a reformkor idejében az északi vármegyéket lakó, a pánszláv eszmék bűvkörében élő szlovákság is.” Ján Kollár 30 esztendőn keresztül volt a budapesti Deák téri templom gyülekezetének szlovák evangélikus lelkésze.” Idézte a szlovák anyanyelvű esztergomi érseket, Rudnay Sándort, valamint a polihisztor Tessedik Sámuelt. A Bach-korszak vége felé felerősödött a szlovák nemzeti mozgalom. 1861-től Pešťbudínske vedomosti Magyarország föderalizálását követelte. Ez maradt a szlovákok alapvető államjogi és politikai programja egészen az I. világháborúig. „Minden nyavalyánk és gondunk ellenére sem lett volna szabad ilyen otrombán figyelmen kívül hagyni a velünk sorsközösségben élő szlovákok kéréseit! …ha a magyar kormányok rugalmasabban álltak volna a nemzetiségi kérdéshez, a Kárpátok karéja által határolt mesés ország kelet Svájcává válhatott volna!”
Viszont a Pázmány Péter alapította nagyszombati egyetem a szlovák nemzettudat kialakulását épp úgy szolgálta, mint a magyarét. A bíboros maga biztatta a szlovák ajkú híveit saját nyelvük használatára a cseh helyett. Krman Dániel már szlovák nyelven szentelte fel Rákóczi zászlait Zsolna főterén. „…Juraj Jánošíkot a közös szabadságharcunk bukása után nem a magyarok akasztották fel Liptószentmiklós piacterén, hanem a feudális igazságszolgáltatás…”
A hevenyészve összetákolt Csehszlovákia vagy Jugoszlávia alkotóelemeikre bomlott, „az bánatunkra és fájdalmunkra nem gyógyír. Amit 100 év után a szomszéd népek iránti tiszteletünk ellenére egyre türelmetlenebbül várunk, sőt követelünk, az nemzettársaink teljeskörű önrendelkezésének a biztosítása az elcsatolt területeken, hogy szülőföldjükön az egyetemes kultúra gazdagodására magyarként tudjanak kiteljesedni!”
A menet a temetőhöz vonul (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Az előadó említette Dél-Tirol lélekemelő példáját, ahol a németek lélekszáma folyamatosan nő. Ez a tartomány Európa leggazdagabb régiója.
„Az ilyen autonómia-megoldásra Štúr, Hurban, Hodža és Janko Kral’ ugyanolyan elégedetten csettintene az elíziumi mezőkön, mint ahogy Petőfi, Vasvári, Jókai vagy Vajda János helyeselné azt a márciusi Ifjak csapatából. Éljen 1848 szellemisége, éljen a szabadság!”
A Himnusz eléneklése után a templomkertben megkoszorúztuk Balla sírhantját. Utána az ünnepség a temetőben folytatódott a kopjafánál.
Hanesz Angelika, a Csemadok Kassai Választmánya elnöke köszöntötte az ünneplőket. „Mi kassaiak és Kassa környékiek – mondotta – a magyarbődi emlékoszlophoz jövünk emlékezni, hogy kegyelettel gondoljunk a szabadságharcosokra, akik a szabadság zászlaja alatt küzdve vesztették életüket. Nemrégiben megkérdezték tőlem, hogy a kassaiak miért Magyarbődön emlékeznek a szabadságharc hőseire? Miért lett ez hagyomány? Nos, ez valamikor több mint 30 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Pazderák Bertalan, helyi tanár és csemadokos kultúraszervező szorgalmazására egy kopjafát helyezték el itt a 48-as hősök emlékére.
Az elkorhadt, aztán 2017-ben új emlékoszlopot készíttetett a Csemadok kassai szervezete, amelyet Ulman István, Baffi János és Pekár József alkottak. A helyi önkormányzatnak és a magyarbődieknek köszönhetően pedig egy szép emlékhelyet alakítottak ki ezen a helyen. „Köszönjük mindannyiuknak a törődést és gondoskodást.”
Az Őszirózsa (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Pavol Azari, Magyarbőd polgármestere rövid beszédében elmondta, a magyar nép számára 1848. március 15-e jelentős esemény. Kossuth és Petőfi vezetése alatt megfogalmazta a magyar nemzet követeléseit, melyek célja Magyarhon függetlensége volt. A fegyveres konfliktus különböző nemzetiségű forradalmárok elestével járt, akik közül az első kassai csatában elesett 200 halottat Balla József itt temetett el. 1991 óta folynak Magyarbődön ezek az ünnepségek. „Én mint Magyarbőd képviselője, szeretettel köszöntöm önöket településünkön. Örömmel tölt el, hogy nem felejtik el gyökereiket, hagyományaikat, amelyek alakították önöket.”
Kanyár Gyöngyi konzul Orbán Viktor miniszterelnök külhoni magyaroknak szánt üdvözletét olvasta föl. „Emlékezünk hőseire, a márciusi ifjakra, akik úgy győztek az elnyomás felett, hogy a felforgatás helyett a rendet, a háború helyett a békét, a halál helyett az életet tűzték zászlajukra. Hitték: a világ célja a boldogság, ehhez pedig a legfőbb eszköz a szabadság. Ezt hagyták zsinórmértékül ránk is. Mi, magyarok ezért 2026-ban sem kívánunk mást, mint hogy teljes életet élhessünk: szabadon, korlátozás nélkül használhassuk anyanyelvünket, jelképeinket, és békében ünnepelhessük nemzeti örökségünket, amely Európa legjelentősebb kultúrnépei közé emel bennünket,” Majd a következőképpen fejezte be: „Ma örömmel mondhatjuk el, hogy a magyar szabadság ügyének erős, kiállásra kész barátai is vannak, ugyanakkor azt is tudjuk: nemzeti érdekeink megvédése a mi feladatunk. Közösen kell fellépnünk azokkal az erőkkel szemben, amelyek a magyar nemzetrészek jogainak csorbítására törnek, és együtt kell gátat vetnünk minden olyan őrült tervnek, amely háborúba taszíthatja Európát. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”
Béres Viktor Vörösmarty Mihály: Szózat c. versét szavalta el, melyet azután el is énekeltünk.
A Laudate Dominum éneke kísérte a koszorúzást. Az ünnepséget a kultúrházban megtartott szeretetvendégség zárta.
A csömöriek népes küldöttsége is részt vett ezen az ünnepségen. Ők annak előtte megismerkedtek Kassa és Eperjes nevezetességeivel, valamint ellátogattak Felsőkemencére, ahol tisztelegtek Kossuth Lajos emléktáblája előtt. Ő ugyanis ezen a településen konfirmált. A csömöriek közül Bakosné Máté Erzsébet mézeskalácsból készült kokárdával kedveskedett a résztvevőknek.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
