Magyar WHO-vezérigazgató-helyettes: soha nem fogjuk tudni megállítani a koronavírus terjedését, sőt, jönnek a még fertőzőbb mutánsok

Magyar WHO-vezérigazgató-helyettes: soha nem fogjuk tudni megállítani a koronavírus terjedését, sőt, jönnek a még fertőzőbb mutánsok

A WHO magyar vezérigazgató-helyettese egy szerdai budapesti egészségügyi konferencián azt mondta, akkor sem fogjuk tudni megállítani a SARS-CoV-2-es koronavírus terjedését, ha mindenkit beoltunk a Földön, legfeljebb a károkat tudjuk mérsékelni, de ehhez sokkal magasabb globális átoltottság kell. A Semmelweis Egyetem epidemiológiai központjának vezetője jelezte, épp tegnap mértek növekedést a vírus fertőzési képességében, egyelőre nem tudjuk, hogy a negyedik hullám mit okoz majd itthon, írja az Index.

Sokan úgy viselkednek, mintha vége lenne a járványnak, miközben a globális Covid-halálozás lassan eléri az 5 milliót – olyan adatok alapján, melyek alulbecsültek, jelentette ki a WHO vezérigazgató-helyettese, Jakab Zsuzsanna, aki online jelentkezett be a szakmabelieknek meghirdetett, a Gellért Szállóban tartott X. IME Országos Infekciókontroll és Betegbiztonsági konferenciára szerdán.

Sok egyéb mellett a koronavírus-variánsokról is beszélt, melyek közül a dominánssá vált delta variáns ad okot a legnagyobb aggodalomra. Ez a mutáns ugyan minden eddiginél hatékonyabban képes terjedni, ám Jakab Zsuzsa jelezte:

A jövőben a deltánál jóval nagyobb fertőzőképességű koronavírus-mutánsok várhatóak, fel kell készülni rájuk.

Hírdetés

Érzékeltetésképpen kifejtette, már a delta variáns is olyan reprodukciós rátával bír, hogy ha a Föld teljes lakosságát beoltanánk, akkor is terjedne a vírus. Jelenleg az országok jelentős része nem képes 1 alá szorítani a reprodukciós rátát, vagyis a vírus fertőzési képességét. Ez persze nem jelenti azt, hogy felesleges lenne a vakcina, hisz az oltóanyag az eddigi összes vizsgálat alapján nagy eséllyel megvéd a kórházba kerüléstől és a haláltól (nem pedig attól, hogy megfertőződjünk, és enyhe tünetekkel vagy tünet nélkül átvészeljük a betegséget).

Az alacsony átoltottsági szint szempontjából Afrika van a legrosszabb helyzetben, de a Kaukázusban, a közel-keleti országokban és Dél-Kelet-Ázsiában is jóval a globális átlag alatt kapta meg az oltóanyagot a lakosság.

Soha nem leszünk képesek megállítani a SARS-CoV-2-es koronavírus terjedését, így a megbetegedések számát és a halálozás mértékét kell megpróbálni csökkenteni.

Jakab Zsuzsa hangsúlyozta a WHO mottóját: vakcina igen, de nem csak vakcina, vagyis az egyéb, unásig ismert védekezési formák (távolságtartás, maszkviselet, fertőtlenítés) is "létfontosságúak".

Az emlékeztető oltásról (a harmadik oltást Magyarországon már közel 1 millióan megkapták) ugyanazt mondta, mint néhány hete a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, Szijjártó Péterrel közös sajtótájékoztatóján. Vagyis elsősorban a globális „vakcinaegyenlőségre” kell törekedni, a saját érdekünkben. Hiszen ha a fenti régiókban az átlagnál jóval alacsonyabb marad az átoltottság, onnan újabb és újabb pandémiás hullámok indulhatnak el.

A WHO célját is megosztotta: idén év végére oltsák be a globális lakosság 40 százalékát, jövő év végéig pedig a 70 százalékát. Úgy véli, ha sikerrel járnak az országok, a pandémia akut szakaszát 2022-re le lehetne zárni.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »