Magyar vétó miatt nem volt közös NATO-Ukrajna ülés – nagyon helyes!

Magyarország vétója miatt nem tartottak közös NATO-Ukrajna tanácskozást, adta hírül a HírTV. A kormánypárti csatornán elhangzott indoklás szerint az ukrajnai magyar kisebbség helyzetének a magyar kormány számára megnyugtató rendezéséig a kormány továbbra is blokkolni fogja az együttműködést ebben a kérdésben

Szijjártó Péter külügyminiszter úgy fogalmazott, „amíg Kijev fenntartja a magyar kisebbségek jogait csorbító politikáját, addig nem változtatnak álláspontjukon és nem engednek a diplomáciai nyomásnak sem” – utalva a nemzetközi közösség többi tagja által szorgalmazott együttműködésre. A miniszter kifejtette, „[a] szövetségesek folyamatosan nyomást gyakorolnak ránk annak érdekében, hogy ezt az álláspontunkat adjuk fel. De ha ezt megtennénk, akkor nem lenne más erőforrásunk arra, hogy a magyar nemzeti közösség érdekében fel tudjunk lépni. Ezért a mai napon nem került sor a NATO–Ukrajna bizottsági ülésre, hanem az ukrajnai és georgiai külügyminiszter együttes meghívásával a regionális biztonság helyzetét tekintettük át”

Hírdetés

Ukrajnában a múlt héten vezettek be részleges hadiállapotot, miután a Kercsi-szorosban orosz hajók tüzet nyitottak két kisebb hadihajóra, valamint egy felmentésükre siető vontatóra, majd megszállták a hajókat és foglyul ejtették a legénységet.

Ukrajna jelenleg is együttműködik a nyugati katonai szövetséggel, valamint annak tagjaival, az Egyesült Államoktól rendszeresen kap fegyverszállítmányokat, valamint nyugati kiképzők és katonai tanácsadók is szolgálnak az országban, mely folyamatos, takaréklángon égő háborúban áll Oroszországgal a Krím annektálása és Luhanszk, valamint Donyeck megyék megszállása óta – melyet Oroszország hivatalosan évek óta nem ismer el.

Az ukrán-magyar viszony az elmúlt években nem felhőtlen, nem is csupán amiatt hogy Orbán Viktor kormánya feltűnően jóban van Putyinnal és az orosz kormánnyal és gazdasági szereplőkkel, például jelenleg a magyar gazdaság legnagyobb projektjén is részben orosz cégek dolgoznak melyeket orosz hitelből fizet a kormány, de a
magyar kormány is neheztel az ukrajnai kisebbségek jogait nyirbáló kijevi kormányra.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »