Magyar Szövetség: kötelező az érintett önkormányzat véleményének figyelembevétele a szélerőmű-beruházásoknál

A Magyar Szövetség és a Környezetvédelmi Minisztérium közötti második egyeztetési fordulónak köszönhetően a magyar párt elérte, hogy a vitás pontok egyike – az érintett önkormányzat véleményének kötelező figyelembevétele – bekerüljön a törvénytervezetbe.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben a szélerőműparkokra vonatkozó beruházások engedélyezési eljárása során az illetékes hatóság köteles lesz figyelembe venni az érintett települések véleményét.

„A Magyar Szövetség már a tárgyalások kezdetén világossá tette, hogy csak abban az esetben hajlandó elállni a javaslattól, ha a törvény tervezete kiegészül ezzel az embereknek garanciát biztosító ponttal.

Ez most teljesült, így sikerült a helyi közösségek érdekeit érvényesíteni a jogalkotási folyamat egy kulcsfontosságú szakaszában”

– nyilatkozta Nagy József korábbi környezetvédelmi miniszter, a Magyar Szövetség szakpolitikusa és elnökségi tagja.

Hírdetés

A jogszabálytervezet végleges szövege ennek köszönhetően így szól:
„Ha szélerőművekről van szó, az illetékes hatóság köteles figyelembe venni az érintett önkormányzat, a Hálózati Ágazatok Szabályozási Hivatala (ÚRSO) , valamint a Szlovák Villamosenergia-átviteli Rendszer (SEPS) véleményét.”

Ez az eredmény is bizonyítja,

hogy kellő szakmai felkészültséggel és társadalmi támogatással parlamenten kívüli pártként is lehet valós eredményeket elérni a régiók érdekeinek védelmében.

Ezért továbbra is az a célunk, hogy a magyar és más nemzeti közösségek érdekei a törvényhozásban is közvetlen képviseletet kapjanak, hiszen a jogalkotási folyamat nem a tárcaközi egyeztetéssel, hanem a parlamenti szavazással ér véget. Ebbe csak akkor szólhatunk bele, ha ott leszünk.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »