Magyar–szlovák konfliktus anno: ölelés lett a párbaj vége

Magyar–szlovák konfliktus anno: ölelés lett a párbaj vége

A szlovák történelem alakítói bizony viharosabb életet éltek, mint gondolnánk. Jozef Škultéty irodalmár és nemzetébresztő például attól sem riadt vissza, hogy pisztollyal a kezében védje a szlovák büszkeséget.

Naďa Hejná, a 87 éves korában elhunyt színésznő, aki a szlovák nemzetébresztők és a színházi világ képviselőinek jelentős rokonságából, a Pietro családból származott, Márton városát tartotta a szlovákok legdrágább földjének.

„Itt alakult ki a kultúrtörténetünk. Azok az emberek Szlovákiáért, a szlovákokért szenvedtek. Ezt már gyerekkoromban belém oltották. És ezt minden szlováknak tudnia kell” – hangoztatta egyszer a mártoni Nemzeti Sírkertben. Akkoriban a My, alebo blízko je tak ďaleko (Mi, avagy a közel olyan messze van) című dokumentumfilmet forgatta.

Borongós környezetben, Jozef Miloslav Hurban, Ján Jesenský, Martin Kukučín, Martin Benka, Štefan Krčméry és Jozef Škultéty sírjánál vidám személyes emlékeket idézett fel, olyanokat, amelyek soha nem kerültek be az irodalomba. Ma már maga Naďa is ott nyugszik a szlovákok legdrágább temetőjében „Dédnagyapám, Ivan Pietor nővére volt” – mondja büszkén Mária Pietrová televíziós műsorvezető.

Hírdetés

Semmit sem tudhatunk meg a szakirodalomból arról a magyar–szlovák konfliktusról, amelyet Jozef Škultéty irodalmár robbantott ki a mártoni Národné noviny című lapjában megjelent egyik cikkével. „Škultéty apja a nagybátyám volt” – emlékezett Naďa Hejná. „Kicsit megsértette a magyarokat a cikkben, és ők rögtön pisztolypárbajt követeltek. Svetozár Hurban Vajanský jelentkezett, hogy ő lesz Škultéty szekundánsa. Csakhogy a bátyuska egyáltalán nem tudott lőni. Sosem volt pisztoly a kezében.”

A nemzeti meggyőződéséért azonban még az életét is hajlandó volt feláldozni. Fiatal követői tehát a közeli Jahodnický ligetbe vitték, ahol nagy papírdarabokra tanították lőni. „Egyet sem talált el. Mégis azt kiabálta, hogy azt a magyart, aki kiáll ellene, lelövi, mint egy kutyát. Amikor sor került a párbajra, Vajanský megpróbálta kibékíteni őket. Hiába.” Először a párbajra kihívó lőtt – a megbékélés jeleként a levegőbe. „Mindenki megkönnyebbülten felsóhajtott, azt hitték, Škultéty is felfelé fog lőni. De nem tette. Ragaszkodott hozzá, hogy „mint a kutyát lelője a magyart”. Hála Istennek nem találta el. A második próbálkozásra a magyar párbajozó ismét felfelé lőtt. Škultéty pedig megint nem talált. Aztán minden újra megismétlődött. Csak akkor lett vége mindennek, amikor a párbaj magyar résztvevője Vajanskýhoz szaladt, és megölelte. Aztán mindannyian együtt mentek a kis fogadóba, ahol iszogattak egy kicsit, és kibékültek.”
Unokahúga szerint Škultéty bátyó nem volt egy társasági lény, többnyire az írásba merülve látta otthon. „Azért nem volt olyan száraz alak, mint amilyennek képzelnénk. Csak nagyon szorgalmas. Az íróasztala mindig tele volt a könyvekkel, ott voltak a bekötött Nemzeti Újság példányai is, és mivel nem volt helye, az íróasztal szélén egy kis helyen írt. De nagyszerű munkát végzett Szlovákiáért” – emlékezett vissza az unokahúga.

Egyúttal felfedte a szlovák irodalomkritikus, történész, nyelvész és műfordító hosszú, csaknem egy évszázados életének titkát. „Škultéty minden este Vajanskýval megivott egy medokýšt. Orvosságként hatott az ásványvíz. Amikor Vajanský meghalt, egyedül ment a kocsmába. Mindig két decire. Egyszer bezárva találta a kocsmát, amely egy bizonyos Brťánka nevű, kemény szlovák asszonyé volt. »És mit zárt be Brťánka?« – csodálkozott. Amikor közölték vele, hogy meghalt, megkérdezte, hány éves volt. »Hatvan? No, hát elég idős volt« – legyintett egyet, pedig ő maga már a kilencvenes éveiben járt” – mesélte nevetve Naďa Hejná a híres mártoni temetőben.

(Plus7Dní)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »