Magyar szent a francia Bretagne szívében

Magyar szent a francia Bretagne szívében

Május 2-án ünnepélyesen felavatták és megáldották Árpád-házi Szent Erzsébet monumentális gránitszobrát a franciaországi Bretagne tartományban, Carnoët településen található Vallée des Saints, vagyis a Szentek-völgye szoborparkban. A négy méter magas, rózsaszín gránitból készült alkotást a munkácsi születésű szobrászművész, Matl Péter és fia, Szilárd készítette. A magyar szent királylány szobrát Kálmán Imre soproni plébános áldotta meg.

A Bretagne szívében fekvő szabadtéri szoborpark különlegessége, hogy nemcsak a katolikus egyház által hivatalosan kanonizált szentek kaptak benne helyet, hanem olyan személyek is, akiket a helyi népi vallásosság emelt a szentség rangjára. A breton identitás mélyen kötődik saját szentjeihez: mintegy 350 alakot tartanak számon, közülük eddig közel 250 szobra készült el.

Árpád-házi Szent Erzsébet különösen kedvelt szent Bretagne-ban

Húsz kápolna és templom viseli a nevét a régióban. Ezért is számított kiemelkedő kulturális és lelki eseménynek, hogy szobra helyet kapott a völgyben.

Kálmán Imre plébános a Kossuth Rádió Tanúim lesztek május 19-i műsorában elmondta: a felkérés a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közvetítésével érkezett hozzá. A projekt egyik fő szervezője, A. Szabó Magda, a Párizsi Magyar Intézet korábbi művészeti vezetője volt, aki kulturális misszióként tekintett arra, hogy a magyar szent alakja bekerüljön a breton szentek közösségébe.

A szobor modern, mégis méltóságteljes ábrázolásban jeleníti meg Szent Erzsébetet. A művész nem a szenvedések súlya alatt roskadó alakot formálta meg, hanem egy kecses, királynői tartású női szentet.

Különleges megoldás, hogy a hagyományos glóriát a fej fölé magasodó, áttört kősál helyettesíti: a felkelő és lenyugvó nap fénye így természetes fénykoszorút rajzol az alak köré.

Hírdetés

A szobor a park bejáratához közel, kiemelt helyre került.

Tájolása tudatos: a nap járása szinte egész nap megvilágítja az alakot, így a gránit különleges rózsaszínes-fehéres árnyalatai folyamatosan változnak. A felület megmunkálása miatt eső után más színben ragyog, mint száraz időben – a mű így szinte él a természet ritmusával.

Az alkotás Carnoët-ban, a szabadtéri kőfaragó műhelyben készült, ahogyan a szoborpark legtöbb alkotása. Matl Péter és fia mindössze másfél hónap alatt faragta ki a monumentális szobrot a gyakori breton esőzések közepette.

A művész szerint emberfeletti munka volt, amelyhez – megfogalmazása szerint – Szent Erzsébet közbenjárása is kellett.

Az avatáson számos Franciaországban élő magyar vett részt, érkeztek a párizsi magyar misszió tagjai, Bretagne-ban élő magyar családok, valamint a magyar kultúra francia barátai is. Jelenlétük azt jelezte: a hit és a kulturális örökség összetartó ereje a diaszpórában is élő valóság.

Kálmán Imre szerint a szobor már messziről békét és biztatást sugároz.

Közelről szemlélve pedig Szent Erzsébet arckifejezése és az ölében tartott rózsacsokor „egy kőbe zárt imádságként” hat – olyan élményként, amelyet igazán személyesen lehet megtapasztalni Bretagne különleges szent ligetében.

Magyar Kurír /  Kossuth Rádió  /  HE, Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »