A Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által 2021-ben létrehozott 16 regionális alapszervezetből álló Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, amely immár Magyarország és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző sport szervezetévé erősödött, ismét a Nomád Világjátékok európai főpartnerévé vált.
Az együttműködési memorandum aláírása az Ősök Napján. Középen: a kirgiz Nursultan Adenov a Nomád Világjátékok szervezőbizottságának főtitkára, Bíró András Zsolt a hagyományőrző sportszövetség elnöke, és a magyar kormány képviseletében Dr. Hoppál Péter kormánybiztos
2014-ben rendezték meg az első Nomád Világjátékokat Kirgizisztánban. A kirgiz szervezők a magyarországi Kurultáj mintájára létrehozták – a főleg közép ázsiai nomád tradíciókra alapozott – nagyszabású sportrendezvényt, amely megvalósításában a kirgiz állam a sport minisztériumán keresztül jelentős állami forrásokat (több száz millió dollárnak megfelelő pénzalapot) is beemelt a rendezvény megvalósítása és népszerűsítése érdekében. A második Nomád Világjátékok megszervezésébe 2016-tól bekapcsolódott a Törökország által létrehozott, de hatalmas világméretű szervezetté vált Etnosport Világszövetség is (WEC- World Ethnosport Confederation), amelynek 2015-óta a Magyar Turán Alapítvány is a partnere.
A 2016-os Kirgizisztáni Világjátékok kültéri versenyeinek helyszíne a Kircsin völgyben
Mára a Nomád Világjátékok a világ egyik legnagyobb és legismertebb, látványos és magas színvonalú sport rendezvényévé vált, amelyen 2024-ben Asztanában, 79 ország, több mint ötezer versenyzője vetélkedett 21 sportágban.
Magyar csapat a tavalyi Kazakisztáni World Nomad Games-en
A főszervezőkkel fennálló kiváló munkakapcsolat, valamint a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége rendezvényeinek színvonala, a hagyományőrző sportok fejlesztése és népszerűsítése terén elért jelentős eredményei mentén, valamint az eddigi Nomád Világjátékok népszerűsítése, és az előválogatók révén rendkívül eredményes magyar válogatottak delegálása által, ismét ezt a magyar szervezetet választották a kirgiz és török szervezők a főpartnerüknek.
Magyar bemutató a Kirgizisztáni Nomád Világjátékokon
A VIII. Ősök Napja hagyományőrző ünnepen részt vett a Nomád Világjátékok szervezőbizottságának kirgiz főtitkára Nursultan Adenov úr, aki a rendezvényen megtartott ”A magyarság és a türk világ hagyományőrző sport fórum” konferencián ismertette a jövő évi Nomád Világjátékok koncepcióját. Méltatta a magyar hagyományőrzők sport teljesítményeit, Bíró András Zsolt a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége elnökének sportdiplomáciai tevékenységét. A fórumon a magyar kormányzat képviseletében Dr. Hoppál Péter, a türk álamokkal való kapcsolattartás kormánybiztosa vett részt, aki beszédében a közös kulturális értékeken alapuló ünnepek és hagyományőrző sportversenyek jelentőségét és identitás erősítő jellegét emelte ki, valamint biztosította a kormány elkötelezettségét a hagyományőrző sportok támogatása mellett.
A fórum további résztvevői voltak Varga Zoltán a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségét létrehozó Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány alapítója, Dr. Ladvenszky Levente a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségének alelnöke, Nagy László a Tolnai Turán Hagyományőrző Egyesület elnöke, a Magyar Turán Alapítvány sajtó referense, és Angel H. Viktória a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségének sportszervezési fő koordinátora.
A hozzászólásokat követően Nursultan Adenov főtitkár és Bíró András Zsolt szövetségi elnök aláírták a két szervezet aktualizált együttműködési memorandumát. A dokumentumba leírták, hogy a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége a VII. Nomád Világjátékok európai főpartnere, valamint a magyarországi főkoordinátora, amely értelmében kizárólagos jogot kapott a nomád világjátékok magyarországi válogató versenyeinek megszervezésére és a Magyarországot képviselő válogatott kialakítására. A főtitkár, valamint Bíró András Zsolt elnök együtt felvázolták, hogy ennek az együttműködésnek a keretében tudják támogatni a magyar hagyományőrző sportok szervezettségét és egy versenyeredményeken alapuló válogatási rendszer kiépítését, amely lehetővé teszi, hogy a legtehetségesebb és legfelkészültebb sportolók képviselhessék hazánkat a 2026. évi kirgizisztáni Nomád Világjátékokon.
Lovasbirkozó verseny az albertirsai viadalon
Ennek e rendezvény és előválogatási folyamatnak az első rendezvénye lesz a V. Turán Hagyományőrző Sportviadal, szeptember 27-29-én Albertirsán.
Turán Kupa – Lovasíjász válogatóverseny
Övbirkózás a bugaci nemzeti bajnokságon
A Magyar sportdiplomáciai siker az Ősök Napján bejegyzés először Kurultáj-én jelent meg.
Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »


