"Magyar rendőr velünk van!" – megostromolta a Kossuth teret az MSZP alenöke, de a diktatúra pribékjei leteperték

"Magyar rendőr velünk van!" – megostromolta a Kossuth teret az MSZP alenöke, de a diktatúra pribékjei leteperték

Miután véget ért a tüntetés, Komjáthi Imre felment a színpadra, az MSZP alelnöke arról beszélt, nem vehetik el tőlük a Kossuth teret (már 2006-ban sem vették jó néven, ha valaki rajtuk kívül ott megjelenik, de akkor azbnállítólag magyar rendőrök tényleg velük voltak… – a szerk.), ezért arra kérte a tüntetőket, hogy menjenek utána és foglalják el a teret. Elkezdett futni a tér felé, majd a rendőrsorfallal dulakodásbe kezdett.

A rendőrök sorfalat álltak, a tüntetők pedig "Orbán takarodj" skandálással próbáltak nekifeszülni a rendőröknek. Kisebb lökdösődés alakult ki a rendőrök és a demonstrálók között, közben rendőri erősítés is érkezett a Kossuth térre.

Tordai Bence is a tömegben, a rendőrsorfal előtt volt. A Párbeszéd országgyűlési képviselője az ATV-nek arról beszélt, egyetért azzal, hogy nem zárhatják el rendőrsorfallal a Kossuth teret.

13 óra 30 perc után nem sokkal megnyitották a Kossuth teret, a tüntetők pedig a Parlament előtt folytatták a demonstrációt.

De nézzük az eset utóéletét, mert kiderült, hogy a hős szocialista alelnök nem úszta meg ilyen olcsón. Az MSZP-s közlemény szinte szobrot állít neki, nehéz könnyek nélkül végigolvasni:

Kórházba vitték Komjáthi Imrét, az MSZP alelnökét

Az MSZP tiltakozik az ellen az eljárás ellen, ahogyan a párt alelnökét Komjáthi Imrét a földre teperték a karhatalom emberei a Kossuth téri szakszervezeti tüntetésen.

Tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy Komjáthi Imre csupán a szakszervezetek felhívásának tett eleget, amikor megkísérelte a rendőri blokád alatt lévő Kossuth tér visszafoglalását.

Komjáthi Imrét a rendőrattak után térdsérüléssel kórházba szállították, jelenleg a Fiumei úti sebészeti ügyeleten vizsgálják.

Az MSZP továbbra is kiáll a munkavállalók jogaiért, valamint minden politikusáért, aki síkra száll a munkavállalói jogok mellett.

Büszkék vagyunk Komjáthi Imrére!

A rendőrség máshogy emlékszik

A Budapesti Rendőr-főkapitányság minden tekintetben visszautasítja az MSZP Országos Központjának Komjáthi Imre, az MSZP alelnökének sérülésével kapcsolatban kiadott közleményét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság leszögezi: 2018. december 8-án a Budapest V., Kossuth térre demonstráció nem volt bejelentve, így senkinek nem volt mit visszafoglalnia.

Hírdetés

Komjáthi Imre a Budapest V., Alkotmány utcában azt követően sérült meg, miután a rendezvény szervezője befejezettnek nyilvánította a megmozdulást.

Komjáthi Imrét nem rendőrök teperték földre, vele szemben rendőri intézkedés nem történt.

Videó bizonyítja a brutális erőszakot

A HVG felvételén látszik, ahogy Komjáthi egyedül nekiront a rendőrök csoportjának, hogy dulakodással birtokba vegye az ország házát, amely szörnyűséges módon már bő nyolc éve nem az övék. A mozgását nézve a rendőrök aljas módon már kézrátétellel lesántítják.

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239696&hash=b9c0484999c72cdd

A HVG a saját videójához tartozó hírt így közölte, ha a felvétel nem tenné egyértelművé a rendőri vérengzést:

A 24.hu valemelyest hosszabb videója itt tekinthető meg.

Vajon mit írtak volna 2006-ban, ha egy hazafi kerül ugyanebbe a helyzetbe? Ami nem is lehetséges, mert akkor nem finomkodtak így a rezsim őrei, az egyszerű járókelőkenek is nekiestek, nem pedig a "Legyenek szívesek hátrébb lépni!" kőkemény fenyegetésével terrorizálták a tömeget, mint ma.

Nem támogatjuk a rendőrbűnözést, és értjük mi, hogy ha a különleges anyagból gyűrt baloldali tüntetőknek – és az imként megcsodált "keménymagjuknak" – különleges bánásmód jár, de aki egy ilyen eseménysor után hepciáskodik egy szörnyűséges diktatúrában, annak fogalma nincs a valódi pofonokról, különösen nem a Gyurcsány-Gergényi-féle rendőrterrorról. Sőt ezért panaszkodni még a holokauszt áldozatainak az emlékét is sérti!

Emlékeztetőül néhány kép arról, amit – az MSZP-be éppen 2006-ban belépett – Komjáthi a demokrácia saját pártja által üzemeltett aranykorában nem élt át, de ha ennyire vágyik rá, rajtunk ne múljon: reméljük, hogy egyszer része lesz még benne.

(Kuruc.info – ATV nyomán)

"Megúszták, hogy kilőtték a szemem!"

Öngyilkos lett Gyurcsány szemkilövőinek egyik áldozata – célzottan, közelről lőtték fejbe


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »