Két Tóth is kezdő a magyar válogatottban. A világklasszis kapus, Dibusz sérülés miatt meccskihagyásra kényszerül. Szoboszlai Dominik most is centerhalfként küzdhet, ezúttal Ronaldóval találja szemben magát.
A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapata:
Tóth Balázs – Loic Nego, Willi Orbán, Szalai Attila – Bolla Bendegúz, Szoboszlai Dominik, Callum Styles, Kerkez Milos – Tóth Alex, Nagy Zsolt – Varga Barnabás
Cserék: Szappanos (K), Osváth, Szalai G., Dárdai M., Csongvai, Vitális, Dárdai B., Ötvös, Tóth B., Gruber, Lukács
Eltiltás és sérülés miatt Marco Rossi szövetségi kapitány két helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatán a kedd esti, Portugália elleni, második szeptemberi világbajnoki selejtezőre: az írek ellen piros lapot kapó Sallai Roland helyén Nagy Zsolt került be, a sérüléssel bajlódó Dibusz Dénes helyett pedig Tóth Balázs fogja védeni a nemzeti csapat kapuját.
A mérkőzésre kijelölt, szűkített keretbe ezúttal nem került be Sallai Roland – aki az írek ellen szerzett piros lapja miatt eltiltását tölti – és a sérüléssel bajlódó Schäfer András, rajtuk kívül kimaradt még a dublini mérkőzés 67. percében csereként beálló Mocsi Attila, illetve a már akkor sem kerettag, nyár végén a lengyel Pogon Szcecinhez igazoló Molnár Rajmund, míg a szombaton kimaradó Csongvai Áron és Dárdai Bence ezúttal Rossi rendelkezésére állhatnak a kispadról.
Szavazás: milyen eredményt ér el a válogatott a portugálok elleni vb-selejtezőn?
Eddig még soha nem sikerült győzni ellenük.
Korábban felröppentek sajtóhírek azzal kapcsolatban, hogy Dibusz Dénes MRI-vizsgálaton járt az Írország elleni mérkőzést követően: úgy tűnik, nincs játékra alkalmas állapotban a Ferencváros kapusa, aki helyett így az angol másodosztályú Blackburnnél futballozó és a júniusi, azeri felkészülési mérkőzésen debütáló Tóth Balázs fog védeni.
A védelemben nincs változás, legalábbis az összetételt illetően: Rossi visszatért a három belső védős rendszerhez, ezt Loic Nego, Willi Orbán és Szalai Attila fogja alkotni, a széleken pedig Bolla Bendegúz és Kerkez Milos lesz a két szárnyvédő.
Schäfer András hiányában megint a Szoboszlai Dominik, Callum Styles kettősnek szavazott bizalmat a Mister, egy sorral feljebb – a 19 évesen már 5. válogatott mérkőzésén pályára lépő Tóth Alex társaként – pedig Nagy Zsoltnak. A Puskás Akadémia csapatkapitánya – aki az eltiltását töltő Sallai Rolandot fogja pótolni – így a törökök elleni NL-osztályozó után másodszor szerepelhet egyszerre a csapatban Kerkez Milossal. Csatárposzton nincs meglepetés, Varga Barnabás ismét kezdőként rohamozhat.
A 20:45-kor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti, felvezetőműsorunkkal már 20 órától várjuk nézőinket – ezt már a lejátszóra kattintva figyelemmel követhetik.
Kapcsolódó tartalom
Marco Rossi reméli, hogy a portugálok elleni meccs után is mosolygós arcokat lát majd a lelátón
A szövetségi kapitány szerint a motivációval biztosan nem lesz, nem lehet probléma.
A portugál kezdőcsapat:
Diogo Costa – Joao Neves, Joao Cancelo, Rúben Dias, Nuno Mendes – Vitinha, Ruben Neves – Bernardo Silva, Bruno Fernades, Pedro Neto – Cristiano Ronaldo
A magyar labdarúgó-válogatott szombat este, Dublinban már 2–0-ra is vezetett, de a találkozó utolsó 40 percében Sallai Roland kiállítása miatt emberhátrányban játszva végül 2–2-es döntetlent ért el Írország ellen a 2026-os világbajnoki selejtezősorozat nyitányán. Marco Rossi csapata kedden az örményeket idegenben 5–0-ra kiütő portugálokat fogadja a Puskás Arénában. A kvartett első helyezettje közvetlenül kijut az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű vb-re, a második helyezett pótselejtezőt játszhat a másik 11 csoportmásodikkal vagy a Nemzetek Ligájának azon négy legjobb csoportgyőztesével, amely vb-selejtezős csoportjában nem az első két hely valamelyikén végzett.
A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:
Írország–Magyarország 2–2
09.09., 20:45: Magyarország–Portugália
10.11., 18:00: Magyarország–Örményország
10.14., 20:45: Portugália–Magyarország
11.13., 18:00: Örményország–Magyarország
11.16., 15:00: Magyarország–Írország
Vojtek Tamás
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


