Ez Károlyi Mihályt és az 1918-as országvesztő szabadkőműves puccsista kormányt idéző hazaárulás.
A magyar igazságszolgáltatás alárendelése az Európai Ügyészségnek, a brüsszeli diktátumoknak való behódolás többek között a migrációs paktum elfogadásával, a hosszú távú nemzeti politikai programok csírájában való elfojtása a miniszterelnöki tisztségért induló politikusok személyének, illetve a parlamenti képviselői mandátumok idejének korlátozásával – az áprilisban nyílt és brutális külföldi titkosszolgálati beavatkozással, tehát puccsal hatalomra juttatott gyarmati adminisztráció gazdái akaratának megfelelően gyors ütemben számolja fel a magyar szuverenitást és a magyar államiságot.
A német érdeket szolgáló falanszterpénz, az euró bevezetésének erőltetése is erre irányul, ez ugyanis megsemmisíti az önálló magyar monetáris politikát, vagyis kiszolgáltatja a magyar embereket a nemzetközi bankrendszernek.
A legújabb nyílt államellenes rombolási szándék a Magyar Péter sógora, Melléthei-Barna Márton által jegyzett törvénytervezet „az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról.”
A kezdeményezés első hallásra tetszetős lehet, főleg azoknak, akiknek fogalmuk sincs a titkosszolgálati működésről. Kétségtelenül 1990 óta le nem rótt, levegőben lógó adósság a kommunista diktatúra állambiztonsági múltjának lezárása, különös tekintettel annak szereplőinek (nemcsak a másoknak politikai okokból bizonyíthatóan ártó besúgóknak, hanem tartótisztjeiknek és a rendszer működtetőinek) kizárása a közéletből.
Ám a Magyar Péter sógorkomája által jegyzett tiszás, tehát globalista érdekű törvénytervezet nem erre irányul, a „társadalmilag indokolt nyilvánosság” valójában üres humbug.
A lényeg a minősített adatok radikális felülvizsgálatának lehetősége, ami a lehető legsúlyosabban veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonságát és külpolitikai érdekeit. Ugyanis, bár a sógorkoma-féle globalista törvénytervezet bevezetője az 1990. február 14. előtt keletkezett adatokról szól, a szándékolt módosítás szövege szerint az adatok minősített volta a továbbiakban csak azok esetében tartható fenn, akik 2020. január 1. után tartoztak a nemzetbiztonsági szolgálatok állományába, vagy titokban együttműködtek azokkal.
Vagyis azok, akik 1990. február 14. és 2020. január 1. között a magyar nemzetbiztonsági szolgálatoknál dolgoztak, vagy azokkal együttműködtek, a tiszás, tehát globalista érdekű törvénybarmolás értelmében minden további nélkül leleplezhetők lesznek. Ez súlyosan, alapjaiban rengeti meg a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok működését, hiszen az ott dolgozók és az együttműködők kilétének felfedése az összes ellenérdekelt külföldi titkosszolgálat számára könnyedén, akár a globalista lakájmédia olvasgatásával hozzáférhető lesz.
Eddig minősített adatként lehetett kezelni minden olyan információt, aminek nyilvánossá tétele sértette volna Magyarország viszonyát más államokkal, illetve a magyar külpolitikai célok érvényesítését. A sógorkoma által jegyzett tiszás, tehát globalista érdekű módosítás az ilyen minősített adatok körét csak a Magyarország és az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a NATO tagállamai közti viszonyt illetően tartaná fenn – ez azt jelenti, hogy büntetlenül nyilvánossá tehetők lesznek olyan információk, amelyek például hazánk és Oroszország, Kína, a közép-ázsiai, a dél-amerikai, a közel-keleti vagy épp az afrikai országok viszonyát sértik. De ez még nem elég a globalista törvénytervezet összeeszkábálóinak, a magyar külpolitikai érdekeket sértő információk minősített voltát egyszerűen kiradíroznák a jogszabályból. A sógorkoma által elővezetett globalista törvénytervezet szó szerint így fogalmaz: „a ’más állam közötti viszonyt, vagy károsítaná Magyarország külpolitikai céljainak érvényesítését’ szövegrész helyébe a ’valamely európai uniós, illetve EGT-ben vagy NATO-ban részes tagállam közötti viszonyt’ szöveg lép.”
Ki kell tehát mondani nyíltan, jó hangosan: a Tisza fedőnevű globalista politikai vállalkozás törvénymódosítási tervezete gátlástalanul semmibe veszi a magyar nemzetbiztonsági érdekeket és szempontokat, megakadályozza azok érvényesítését, végső soron védtelenné teszi, lefegyverzi és idegen zsákmányszerző akaratoknak szolgáltatja ki Magyarországot.
Ez Károlyi Mihályt és az 1918-as országvesztő szabadkőműves puccsista kormányt idéző hazaárulás.
Ágoston Balázs – www.demokrata.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


