A frakcióvezetők által elmondottakra reagált Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt az Országgyűlésben.
Az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülése ismét a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött, az elhangzottakra sorban reagáltak a parlamenti pártok. A Fidesz nevében Bóka János frakcióvezető-helyettes például bejelentette: nem vesznek részt az új államfő megválasztásában, mivel illegitimnek tekintik majd, mondván: Magyaroszág a „hatalmi önkény” állapotában van.
Magyar Péter viszonválaszában először Pócs Jánosnak üzent, aki szerinte félmillió forintért vett okosszemüveget, hogy „tovább csalhasson és videózhasson illegálisan” az ülésteremben.
A miniszterelnök Rétvári Bence felszólalására (KDNP) reagálva azt mondta: köszöni, hogy Rétvári népszerűsítette a félmillió tagú Talpra magyar! Facebook-csoportot, „többen vannak, mint a KDNP szavazói” – fogalmazott. Hozzátette: Rétvári „összevissza hazudozott”, például az adókról is. Magyar Péter azt mondta: „a Fidesz bevezette az ebadót, most a Tisza eltörli, miközben a Fidesz sokmilliárdból ebadóról meg macskaadóról hazudozott.” Gyásznap az oligarcháknak, hogy eltöröltük a bizalmi vagyonkezelők nyújtotta adóelkerülést – mondta Magyar Péter, hozzátéve: végre olyan adószabályok lesznek, amelyek megszüntetik a nagyvállalatok adóelkerülését, amit a Fidesz lehetővé tett.
Magyar Péter azt is mondta, hogy miközben fideszesek itt a demokrácia gyásznapját festik fel a falra, a pártelnök az oligarcháival 3,5 millió forintos jegyáron mecset néz Amerikában. Ezután közölte: semmi újdonság nem hangzott el Bóka János beszédében, majd „további jó vergődést kívánt”.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


