A Tisza Párt elnöke bírálta a kormányzat oktatáspolitikáját, valamint sürgette az új legfőbb ügyészt, hogy mihamarabb kezdődjenek meg a letartóztatások az MNB vagyonvesztése miatt.
A kormány felelőtlensége miatt idén 30 százalékkal kisebb lesz a gabonatermés, mint tavaly – mondta a Tisza Párt elnöke online sajtótájékoztatóján. Magyar Péter a súlyos aszály kapcsán úgy fogalmazott, a jelenlegi kormány a meglévő vízgazdálkodást is szisztematikusan tönkretette, és a korábban épített csatornahálózat a legtöbb helyen elhanyagolt, helyenként használhatatlan. Ez szerinte különösen azért felháborító, mert soha nem látott mennyiségű uniós pénz érkezett víz- és talajgazdálkodási projektek kialakítására. Magyar Péter szerint összességében akár ezermilliárd forintnyi kárt is okozhat az idei aszály.
Az ellenzéki párt vezetője úgy véli, a közoktatás a fenntarthatatlan helyzetbe került, mert „egyre kevesebb a valódi pedagógus a magyar iskolákban”. A KSH legutóbbi adataira hivatkozva azt állította, hogy 2025 első negyedévében, 6800 betöltetlen üres álláshely volt az oktatási ágazatban, szaktanárokat és tanítókat is keresnek, de vannak üres álláshelyek gyógypedagógus, logopédus, fejlesztő pedagógus munkakörökben is. „A Tisza programja radikális reformokat tartalmaz az iskolák autonómiájának helyreállításától, az új tanári életpályamodell és Nemzeti alaptanterv bevezetéséig” – mondta.
Az MNB-üggyel kapcsolatban Magyar Péter megjegyezte, hogy „a tolvajok továbbra is élvezik az ellopott pénzt, pedig az a magyar nép pénze”, és megismételte, hogy „a világ legnagyobb bankrablása történt, még sincs a mai napig senki őrizetben vagy előzetes letartóztatásban”. Felszólította az új legfőbb ügyészt, hogy haladéktalanul intézkedjen.
Magyar Péter szerint egyre több oligarcha és pénzember próbál közeledni a Tisza Párthoz, de hiába próbálkoznak, mint fogalmazott, „nem lehet a rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel”.
A pártelnök közölte, a Tisza Párt hétvégi kongresszusán ezek a kérdések is napirenden lesznek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


