Magyar önkéntes Hillary Clinton csapatában

Magyar önkéntes Hillary Clinton csapatában

Az amerikai választási kampány intenzitása a tetőfokához közelít, az önkéntesek országszerte a választók utolsó meggyőzésére indultak. Hillary Clinton csapatában dolgozik Hampuk Richárd magyar kommunikációs szakember is, aki már négy éve is a demokrata jelölt mellett kampányolt.

– Pontosan mi a feladata a kampányban, mit lehet tapasztalni az utcán?
– New Yorkban vagyok önkéntes a Hillary-kampányban. Mindent csinálok, amit egy önkéntes csinálhat, telefon­hívásokat indítok, kopogtatok különböző helyeken, leginkább Philadelphiá­ban. Az önkéntesekre most a mozgósítás során van a legnagyobb szükség. Múlt szombaton egy csapattal Pennsyl­vaniába buszoztunk, hogy ott mérjük fel, hogyan áll Hillary népszerűsége, és hogy elmennek-e a szimpatizánsok szavazni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy adatbázisból önkéntesenként kapunk 70-100 címet, és azokat végig kell járni, megkérdezni, hogy Hillary-támogatók-e, de elvileg ilyenek és bizonytalanok vannak ezen a listán. Illetve felhívjuk a figyelmüket, mikor vannak a választások, és hogy hol található a szavazóhelyiség.

– Már az Obama-kampányt is testközelből látta, mi ahhoz képest most a legnagyobb különbség például az intenzitást, a témákat illetően?
– Intenzitását tekintve ugyanolyannak érzem. A különbség talán az, hogy a legtöbb önkéntes, akivel beszéltem, nem annyira Hillary politikája mellett, inkább Trump személye ellen kampányol. Míg Obama esetében egyértel­műen érezhető volt, hogy a politikája mozgatja meg az önkénteseket.

– A Clintont érintő ímélvizsgálat fényében mi a demokrata elnökjelölt kampánycsapatának a stratégiája, mik a fő üzenetek?
– Az FBI-igazgató új bejelentését követően nagyon jól látszik a két kampány stratégiája. Hillary csapata bagatellizálja a bejelentést, és megkérdőjelezi az igazgató pártatlanságát. Szerintük tíz nappal a választás előtt egy olyan bejelentés, amely semmilyen új tényt nem tartalmaz, csak azt, hogy találtak még e-maileket, amiket majd megvizsgálnak, leginkább hangulatkeltésre jó. Hiszen a szavazás napjáig a több ezer e-mailt biztosan nem vizsgálják ki, tartalmaztak-e titkos információkat, illetve Hillary szerveréről küldték-e őket. Ezzel szemben a Trump-kampány minden erejével azon van, hogy Hillaryt bűnösként bélyegezze meg. Egy olyan elnökjelöltként, aki próbálja kimosni magát a hibájából, de nem megy neki.

– A demokraták nem sejtenek az FBI-vizsgálat mögött valami összeesküvést? Az amerikaiak mennyire hajlamosak hinni a konspirációs elméletekben?
– Valóban van egy ilyen irány a kommunikációban. Ami egyébként jogosnak is tűnik, az viszont árnyalja egy kicsit a képet az FBI-igazgatóval kapcsolatban, hogy korábban a republikánusok kérdőjelezték meg a pártatlanságát, amikor azt nyilatkozta, hogy az e-mailek kapcsán nem találtak bűncselekményt. Szóval nem tudni, hogy van-e valóban összeesküvés, vagy csak egy buzgó hivatalnokról van szó.

– Elkönyvelhető, hogy a spanyol ajkúak, bevándorlók mind Clinton-szavazók?

Hírdetés

– Nem, biztosan nem. Az is érdekes kérdés, hogy ki tartja magát bevándorlónak. De sokan közülük biztosan Hil­lary-támogatók. Amikor Philadelphia utcáit jártam – ez egy szegényebb munkáskörnyék –, és beszélgettem a helyiekkel, sokan mondták, hogy azért nem szavaznak Trumpra, mert rasszista, szóval nem is kell nekünk kampányolni, mert ők – többségükben feketék – úgyis Hillaryre szavaznak.

– A Trump-tábort megrengették a szexuá­lis zaklatásos vádak? Felvetődik egyáltalán, hogy ezek a nők miért pont most nyújtanak be keresetet, vagy mindenki tudja, hogy mindez a választási játszma része?
– Múlt szerdán ez még téma volt, de az újabb ímélügy miatt már nincs terítéken. A Trump-kampány érthető okokból nem beszél róla, Hillaryéknek pedig most a saját reputációjukon kell dolgozniuk, és ilyenkor nem segít a visszamutogatás. Egyébként Trump azt állítja, hogy mindegyik kereset hazugság, mert keresetet bárki nyújthat be…

– Van már terve, hol fogja várni a választási eredményeket?
– New Yorkban egy választási bulin, még nincs meg pontosan, melyikre megyek. Lehet, hogy többet is végiglátogatok. Hosszú nap lesz, mert a mozgósítás kapcsán a legfontosabb napról beszélünk, szóval kell kampányolás bőven.

Banánköztársaság?„Amerika banánköztársaság lenne? Szerintem szuperhatalom! Ha nincs igazam, javítsanak ki!” Ezt Vlagyimir Putyin a minap a Valdaj Klub előtt beszélve annak kapcsán mondta, hogy Oroszország beavatkozna az amerikai elnökválasztási kampányba. „Mindez csak mítosz, mint ahogy az is, hogy Donald Trump lenne Moszkva favoritja” – folytatta az orosz elnök, mosolyogva azokon a kijelentéseken, miszerint a republikánus jelölt egyenesen a Kreml bábja volna. Putyin hibának nevezte, hogy a kampány középpontjában messze nem a leg­lényegesebb kérdések állnak. Az orosz elnök szerint egyébként Donald Trump az amerikai társadalom jelentős részének érdekeit képviseli. Főképp azokét az egyszerű emberekét, akikhez a vitákban tudatosan hasonlítja magát. Putyin mesterségesen a köztudatban tartottnak nevezte az orosz veszélyről szóló kijelentéseket, amelyeknek semmi más céljuk nincs, mint hogy megalapozzák egyes országok katonai költségvetésének növelését, a 20. századból itt maradt NATO létezését, a katonai infrastruktúra Oroszország határaihoz tolását és a szövetségesek alávetését egy szuperhatalom érdekeinek. (S. G.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »