Afrika 19. századi magyar kutatói között akadt egy-két jezsuita misszionárius is, akik legfontosabb feladata ugyan a hittérítés volt, de eközben gondot fordítottak arra is, hogy hatékonyabb földművelési módszerekre oktassák a bennszülötteket, vagy megtanítsák őket írni és olvasni. Az 1849. március 15-én a felvidéki Szomolnokon született Czimmermann István már elmúlt 23 esztendős, amikor leérettségizett és közel a harmincadik életévéhez Rómában végezte el a teológiát és szerzett doktori címet.
1879-ben Pozsonyban működött hitszónokként, majd Kalocsán a jezsuita gimnázium felső évfolyamaiban tanított. 1884-ben egy portugál misszionáriussal találkozva határozta el, hogy Afrikában vállal hittérítő szolgálatot. Természetesen olyan területet választott magának, amely portugál gyarmat volt, de az ott lakó feketék miatt a területet birtokló európaiaknak állandóan főhetett a fejük, mert nehezen voltak munkára foghatók, a rendkívülinek mondható éghajlati viszonyok miatt pedig egy idő után a fehérek elmenekültek, vagy súlyos betegség (a maláriához hasonló zambézi láz) támadta meg őket, és idő előtt befejezték földi pályájukat.
A mozambiki partoknál 1886-ban kikötő Czimmermann úgyszintén megtapasztalta ezeket a nehézségeket, noha előtte Portugáliában már elméletileg igyekezett magát felkészíteni rájuk. De más az elmélet és más a valóság. A tengerparttól mintegy 900 km-re fekvő boromai missziót alig két évvel korábban hozták létre. Az ott letelepített emberek – elsősorban gyerekek – azt megelőzően szinte rabszolgasorban éltek és most a hittérítőknek lett a dolga, hogy istenfélő, ugyanakkor legalább alapvető műveltségű embereket faragjanak belőlük.
Czimmermann és néhány kísérője először is az európai földművelési módszerekre igyekezett őket megtanítani. De közben arra is volt gondja, hogy bevezesse őket az írás és az olvasás tudományába. Már az elején azzal kellett szembesülnie, hogy az ottani bennszülöttek által beszélt nyungwe nyelvnek nincs írása és értelemszerűen nyelvtana sem. Czimmermann, akiről feljegyezték, hogy számos nyelven tudott, hallás útján sajátította el a helyiek nyelvét (amelyet tete vagy chinyungwe formában is említenek) és idővel egy ábécét is szerkesztett, mi több az első könyveket is ő írta számukra. Ezek afféle imakönyvek, himnuszok, szent olvasmányok voltak, sőt állítólag a Bibliából is több történetet lefordított, amelyeket aztán Portugáliában nyomtattak ki. Mivel a nyungwe nyelv grammatikáját is „meg kellett teremteni”, ezért a magyar nyelvtanból is merített, sőt néhány olyan fogalmat, amelynek nem volt megfelelője, anyanyelvéből vett szavakkal „jelölt”, így több mint 40 magyar kifejezés került a nyungwe nyelvbe.
A helyiek nagyon megkedvelték Czimmermannt és a boromai misszió rövid idő alatt felvirágzott.
A magyar jezsuita 1889-ben visszatért Európába, hogy pénzt gyűjtsön a telep számára és további munkatársakat is toborozzon a hittérítő munkához. Ez az igyekezete sikeresnek volt mondható, már csak azért is, mert korábban németül és magyarul is több cikkben adott hírt az Afrikában végzett tevékenységéről.
Ezekből a beszámolókból tudjuk azonban azt is, hogy az európaiak számára nehezen elviselhető éghajlat és a különböző kórokozók az ő szervezetét is megtámadták. Még négy évig volt lehetősége a misszió vezetésére, de egészsége egyre hanyatlott és 1894. január 31-én éjjel visszaadta lelkét a teremtőnek. Halálával kapcsolatban elterjedt az is, hogy az egyik helyi törzsfőnök, megirigyelve népszerűségét megmérgeztette. Ez azonban csak feltételezés, amit nem támasztanak alá bizonyítékok.
Megjelent a Magyar7 2022/9.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
