Magyar nóták varázsa a rimaszombati Fő téren

Magyar nóták varázsa a rimaszombati Fő téren

Szeptember 7-én, vasárnap délután igazi ünnepi hangulat töltötte meg Rimaszombat Fő terét, ahol immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Legszebb Város Batyi című nótadélutánt.

A MANÓKK – Magyar Nótakedvelők Klubja által életre hívott rendezvény a magyar dal, a csárdás és az operett világába kalauzolta a szép számban összegyűlt közönséget a napsütéses vasárnapon.

A színpadon olyan neves előadók léptek fel, mint Szeredy Krisztina és Leblanc Győző, akik előadásukkal méltán arattak nagy sikert.

A jó hangulatról gondoskodott Horváth Zoltán zenekara, valamint olyan közreműködők, mint Kukolíkné Szendrei Rózsa és Bohács István. A délután folyamán felcsendültek a legszebb magyar nóták, lendületes csárdások és a közönség által kedvelt operettdalok.

Hírdetés

A műsort Bodzsár Gyula vezette, aki közvetlenségével és humorával tette még emlékezetesebbé az eseményt. A rendezvény egyik különlegessége, hogy a belépés ingyenes volt, így minden érdeklődő számára nyitva állt a lehetőség, hogy részese legyen a magyar zenei hagyomány ünnepének. A közönséget Halász Attila, a Magyar Szövetség rimaszombati járási elnöke is köszöntötte.

A Legszebb Város Batyi VIII nemcsak a zenéről, hanem a közösségről is szólt. A rimaszombatiak és a környékbeliek együtt élvezhették a magyar nóta időtlen szépségét.

Az eseményt többek között Rimaszombat városa, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat és a KULTMINOR támogatta, így hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar kultúra ezen értékes hagyománya továbbra is élő maradhasson.

Gecse Attila felvételei

HE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »