Magyar Levente: Magyarországnak stratégiai érdeke a minél szorosabb együttműködés Kanadával

Magyarországnak stratégiai érdeke a minél szorosabb együttműködés Kanadával, hiszen a világ második legnagyobb területű államáról van szó, hatalmas kiaknázatlan nyersanyagkinccsel és energetikai potenciállal – közölte a tárca tájékoztatása szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Torontóban.

 

A miniszterhelyettes arról számolt be a tárgyalásait követően, hogy Kanada fontos partnere Magyarországnak, Kanadán belül pedig főként Ontario tartománnyal ápol hazánk szoros kapcsolatokat, hiszen ez a legnépesebb és legnagyobb gazdasággal bíró tartomány az országban.

 

Tájékoztatása szerint elsősorban a kétoldalú energetikai együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről folytatott egyeztetéseket, többek között Stephen Lecce Ontario tartomány energiaügyekért és bányászatért felelős miniszterével is tárgyalt.

Hírdetés

 

„Itt a nukleáris technológiákról van legelsősorban is szó, hiszen olyan technológiákat, olyan új innovációkat dolgoztak ki, amelyek egyedülállóak a maguk nemében a világon, és Magyarország számára – mint olyan állam számára, amelyik a nukleáris energiában komoly jövőt lát, és hazánkat a nukleáris energiához kívánja kötni minél nagyobb mértékben – ezek rendkívül figyelemreméltóak” – hangsúlyozta.

 

Magyar Levente aláhúzta, hogy a felek folytatni fogják a tárgyalásokat arról, hogy milyen konkrét projekteket tudnak a következő időszakban közösen megvalósítani.

 

„Magyarországnak stratégiai érdeke, hogy Kanadával minél szorosabban együttműködjön, hiszen ez a világ második legnagyobb területű állama Oroszország után, hatalmas kiaknázatlan nyersanyagkinccsel és olyan energetikai potenciállal, amilyennel gyakorlatilag a világon ma senki más nem rendelkezik” – emelte ki.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »