Magyar légtéren át Szíriába

Magyar légtéren át Szíriába

Az utóbbi napokban több híradás is megjelent a Bassár al-Aszad szír elnöknek nyújtott orosz támogatás fokozásáról, így arról is, hogy Moszkva a tengeri mellett légi úton is segély- és fegyverszállítmányokat küld a damaszkuszi rezsimnek. Megtudtuk: Latakiába tartó orosz katonai utasszállító repülőgép legalább egy alkalommal Magyarország felett is áthaladt.

A téma különösen azt követően került az érdeklődés középpontjába, hogy az Iszlám Állam és más kívülről támogatott, főként iszlamista szervezetek egyre növekvő nyomásával szemben Oroszország az eddigiekhez képest is jelentősebb támogatásban részesíti Szíriát, amely földközi-tengeri nagyhatalmi jelenlétének záloga.

Az orosz csapatok telepítéséről szóló, szíriai ellenzéki és nyugati forrásokból származó híreket ugyan nem erősítette meg Moszkva, de azt némi hezitálás után igen, hogy „szakértőket” küldtek az országba, akik a leszállított fegyverek kezelésének elsajátításában segítik a kormányerőket. A nagyobb súlyú és méretű haditechnikát elsősorban hajóval szállítják Tartusz kikötőjébe, ahol orosz haditengerészeti bázis működik, de fokozódtak a légi szállítások is, amelyek sokkal gyorsabbak, ugyanakkor szervezésük az átrepülési engedélyeztetések miatt nehézkesebb.

Gyenge pont a logisztikában

Hírdetés

Az orosz szerepvállalás fokozását rosszalló, az Aszad-rezsim megbuktatásán dolgozó amerikai diplomácia a logisztikának ezt a gyenge pontját vette célba, amikor felszólította a szövetséges kelet-európai országok kormányait, hogy szigorúan járjanak el az engedélyek kiadásakor. Mivel az orosz gépek sokszor a Fekete-tenger–Bulgária–PGörögország–Szíria útvonalat használták, az amerikai ellentevékenység elsősorban Szófiára irányult, amely hagyományosan baráti kapcsolatokat ápol ugyan Moszkvával, de jelenleg atlantista kormánya van. Gyorsan célba is értek, a bolgár külügyminisztérium kedden jelezte, nem engedélyezi az orosz gépek átrepülését, „mert olyan információkkal rendelkezik, amelyek tudatában komoly kétségei merültek fel a repülőgépek rakományával kapcsolatosan”.

Fotó: flightradar24 / MN-grafika Van alternatív útvonal

Moszkvának a légihíd fenntartása érdekében alternatív útvonalat kellett keresnie, s információink szerint sikerrel is járt. Míg szeptember 7-én az Orosz Légierő RA–86496 lajstromú, veterán Iljusin Il–62-es utasszállító gépe még a fent említett útvonalon repült Latakiába, addig szeptember 10-én, a bolgár korlátozás bejelentését követően már Belarusz, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Szerbia, Macedónia és Görögország érintésével.

Jelenleg nincs érvényes ENSZ biztonsági tanácsi határozat, amely korlátozásokat vezetne be ezen a téren, de a nagyhatalmak közötti tartós véleménykülönbség miatt Szíriával szemben még fegyverszállítási tilalom sincs érvényben. Az Európai Unió a háború kezdetekor, 2011-ben életbe léptetett ugyan fegyverembargót Szíriával szemben, de ennek nagy részét 2013-ban éppen azért függesztették fel, hogy az Aszad-ellenes erőknek szállíthassanak haditechnikát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »