Magyar kutatók győzhetik le a szuperbaktériumokat

Áttörést hozhatnak az MTA kutatóinak eredményei az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben.

A baktériumok olyan „egysejtű túlélőgépek”, melyek rendkívül gyorsan szaporodnak, hatalmas az egyedszámuk, és melyeknél igen gyakoriak a mutációk – mondta Pál Csaba Bolyai-díjas biológus a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatának egyik előadásában. Ezek a mutációk a környezetben lehetnek károsak vagy semlegesek, de gyakran előnyösek is. Ha stresszkörülmények közé kerülnek, gyakran nagyságrendekkel megnövelik a mutációs rátájukat.

Fegyverkezési verseny

„Tulajdonképpen nagyon jó időszak volt a gyógyászatban a XX. század”, mert a betegségek jelentős részét antibiotikummal kezelni tudtuk. Azonban napjainkban tömegesen alkalmazzuk ezeket a készítményeket – és nem csak a gyógyászatban, hanem például a mezőgazdaságban, haszonállatok takarmányába keverve is –, ezzel pedig feldúsítjuk az ilyen kórokozók számát. Ugyanakkor az új antibiotikumok fejlesztése lelassult, a 60-as évek óta gyakorlatilag egy olyan készítménycsalád jelent meg, mely minőségileg újat jelentett. Az antibiotikum-rezisztencia apró lépések soraként alakul ki.

Az emberek egy „fegyverkezési versenyben” vannak, melyben a mikrobák állnak győzelemre – mondta.

Pál Csaba kutatócsoportja úgy gondolja, megtalálták a rezisztens kórokozók gyenge pontját. Kimutatták, hogy a kórokozók a rezisztencia kialakulásával párhuzamosan érzékennyé válnak más készítménnyel szemben. Az eredmények új terápiás lehetőségeket vethetnek fel, például a ciklikus antibiotikum-kezelés és az antibiotikum-kombináció megoldását.

Globális fenyegetés

Aggasztó iramban szaporodik az ellenálló kórokozók száma. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, világszerte életveszélyes fertőzések üthetik fel a fejüket – írja jelentésében a Center for Disease Dynamics, Economics & Policy (CDDEP) amerikai közegészségügyi kutatóintézet. Az MTA honlapján  megjelent összefoglalóból kiderül: az Egyesült Államokban az eladott antibiotikumok 80 százalékát a mezőgazdaságban használják fel. A szervezet előrejelzése szerint a következő 15 évben világszerte átlagosan 67 százalékkal nő az állattenyésztésben alkalmazott antibiotikumok mennyisége. Különösen drámai növekedés várható öt országban – Brazíliában, Oroszországban, Indiában, Kínában és Dél-Afrikában –, ahol 99 százalékkal emelkedhet meg az alkalmazásuk, míg ugyanezen időszak alatt az adott államok lakossága csupán 13 százalékkal fogyaszt majd több készítményt.

Új megközelítés

„Négy-öt évvel ezelőtt kezdtünk antibiotikum-rezisztencia kutatással foglalkozni, a hátterem pedig az evolúcióbiológia. Úgy gondoltam, hogy kicsit más szempontból tudom megközelíteni a problémát, és más elveket tudok alkalmazni, mint akik a klinikai gyakorlatban dolgoznak” – mondta el az esemény után az MNO-nak Pál Csaba.

Jelenleg döntően olyan molekulákkal foglalkoznak, melyek még nincsenek klinikai gyakorlatban, ám kiegészítő terápia részeként alkalmasak lehetnek.

Hírdetés

„A cél az, hogy olyan koktélokat találjunk, amelyek a rezisztencia kialakulását lassítják, vagy lehetetlenné teszik.”

Mint mondta, jelenleg a kólibaktériummal foglalkoznak, melynek vannak ártatlan, és vannak komoly betegségekhez vezető válfajaik is. Később ugyanezeket a teszteket csinálják végig más élőlényeken is, és 1-2 év alatt kiderül, általánosak-e megfigyeléseik. Pál Csaba szerint ez után kezdődnek majd az igazi nehézségek, mivel meg kell nézni, hogy lehet mindezt a gyakorlatba is átültetni.

Túlzott felhasználás

Világszerte körülbelül 500 ezer tonna antibiotikumot használunk fel évente, és ennek legalább egyötöde Kínából származik, de India is különösen érintett. Afrikában is sok területet érint az antibiotikum-rezisztencia, ám itt más okból: a kontinens nagy részén a populáció jelentős része HIV-fertőzött, az immunrendszerük legyengül, így itt ezek a kórokozó-baktériumok jól működnek, nagyon sokan például tuberkolózisban halnak meg – tette hozzá.

„Azt lehet mondani, hogy a fejlett európai országokban egyenes arányosság van az antibiotikum használata és a rezisztencia mértéke között” – mondta el a szakember. Mint az előadáson elhangzott, Európán belül Magyarországon az „ésszerű felhasználás” jellemző, míg Portugáliában és Franciaországban a felhasználás „elképesztő mértéket ölt”.

Pál Csaba szerint az antibiotikum felhasználásának visszaszorítása érdekében olyan jogszabályokra lenne szükség, melyek meghatározzák, mikor és mit érdemes alkalmazni. „Például használjuk-e prevenciós, tehát megelőzési célból, és ne keverjük az állatok takarmányába” – hangsúlyozta a kutató.

Persze, tette hozzá: ő is mindig betartja gyermekeivel kapcsolatban az orvos utasítását, hiszen ők ismerik a napi gyakorlatot. Mint mondta, mindig fontos ügyelnünk arra, hogy – ha tünetmentesek is vagyunk – ne hagyjuk abba idő előtt az antibiotikum-kúrát, mert a baktériumok még lappangva bennünk lehetnek, és ha csökken a dózis, gyorsan ellenállóvá válhatnak.

Diagnosztika: új módszerek kellenek

A szakember kiemelte: fajról-fajra változik az ellenálló törzsek száma, de van, amelyik 20-30 év alatt megjelenik a semmiből, nem sokkal később pedig már mindenhol ott van.

„Az USA-ban szinte minden kórokozó, amivel a kórházakban találkoznak, egy vagy több antibiotikummal szemben rezisztens. Az orvosok a napi gyakorlatban azt látják, hogy a legtöbb bakteriális fertőzés kezelése hosszabb ideig tart, ez pedig különösen veszélyes azoknál, akiknek az immunrendszere gyengébb, így az időseknél és a csecsemőknél is” – magyarázta.

Mint mondta, a diagnosztika területén változások kellenek, de nem csak az antibiotikum-rezisztencia esetében: sokan a daganatkutatásokkal kapcsolatban is úgy látják, jó előre tudnunk kéne, mikor és hogyan alakul ki rezisztencia, és milyen szereket érdemes alkalmazni.

A kutató szerint új módszerekre van szükség, és ki kellene használni az új molekuláris biológia forradalmát.

„Olyan módszereket kellene bevetni, melyek a laborban már működnek, és pár óra leforgása alatt erre alkalmasak” – mondta Pál Csaba, hozzátéve: az ilyen eljárások egyre olcsóbbá válnak, így tényleg van lehetőség arra, hogy a diagnosztika területén áttörés jöjjön a következő években.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »