Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban

Magyar Kulturális Intézet nyílt Szöulban

Magyar Kulturális Intézetet nyitott meg Szöulban csütörtökön Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: 30 évvel ezelőtt új Európa született azzal, hogy a közép-európai országok visszanyerték szabadságukat.

Magyarország büszke arra, hogy ezen országok közül elsőként vette fel a diplomácia kapcsolatokat Dél-Koreával. „Arra pedig még büszkébbek vagyunk, hogy 30 évvel a diplomáciai kapcsolatok felvétele után elmondhatjuk, a két ország közötti kapcsolat még sose volt olyan jó, mint jelenleg” – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország és Dél-Korea között földrajzi értelemben nagy a távolság, ezért az együttműködésüknek stabil alapot kell adni, amelyet leginkább az emberek közötti kapcsolat tud biztosítani, ezt pedig az oktatással és a kultúrával lehet a legjobban építeni.

Büszkék vagyunk arra, hogy egyre több koreai diák jön Magyarországra tanulni. Hozzátette: jelenleg 751 koreai diák tanul magyar egyetemen, közülük százan magyar állami ösztöndíjjal folytatják tanulmányaikat.

Magyarországon már két egyetemen is lehet koreai nyelvet tanulni, és még csütörtökön aláírják azt a megállapodást, amelynek nyomán Magyarország vendégoktatót küld Koreába, így magyar nyelvű képzés indul a szöuli Dankook Egyetemen.

Hírdetés

A diplomácia kapcsolatok felvételének harmincadik évfordulója alkalmából magyar kulturális évadot rendeztek Szöulban, amelynek keretében több mint 50 eseményt rendeztek, köztük a Magyar Állami Operaház első ízben látogatott a dél-koreai fővárosba. A szöuli intézmény megnyitásával 26-ra nőtt a magyar kulturális intézetek száma a világon.

Szijjártó Péter Magyarország támogatásáról biztosította Dél-Koreát az újraegyesítési folyamatban.

Frissítés: hetvenmilliárd forintnyi beruházás

Négy dél-koreai vállalat összesen hetvenmilliárd forintot ruház be Magyarországon, és ezzel 300 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szöulban, miután tárgyalt Kang Kjung Vha dél-koreai kollégájával.

Szijjártó Péter szerint az újabb magyarországi beruházásokról csütörtökön kötöttek megállapodást a négy dél-koreai vállalattal.

A legmodernebb technológiákat felvonultató elektromos autóipari és egészségipari beruházások révén idén 900 milliárd forintra nő Magyarországon a dél-koreai beruházások értéke, amire a magyar gazdaságtörténetben még nem volt példa. Ezzel a Koreai Köztársaságból érkezik a legtöbb külföldi beruházás Magyarországra idén – mondta a miniszter, aki a nap folyamán több nagy dél-koreai vállalat képviselőivel is tárgyalt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »