Hat magyar konzul három különböző helyszínen nyújt segítséget a Győri ETO szurkolóinak, akik a csapatot a Konferencia-liga rájátszásának visszavágójára kísérik el Bécsbe, az SK Rapid Wien elleni sorsdöntő mérkőzésre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
A győri csapat komoly magyar szurkolói támogatásra számíthat az osztrák fővárosban, miután a rendelkezésre álló 1780 vendégjegyet teljes egészében értékesítették. A kiemelt érdeklődésre és a mérkőzés magas biztonsági besorolására való tekintettel a Külgazdasági és Külügyminisztérium fokozott konzuli jelenlétet biztosít a helyszínen.
Szijjártó Péter a Facebook-posztjában részletezte a szurkolókat segítő intézkedéseket. A szervezett utazás keretében vonattal érkező mintegy 400 drukkert két konzul fogadja majd a bécsi vonatállomáson. További két konzul a hegyeshalmi határátkelőhelyen lesz jelen, hogy az egyénileg utazók zökkenőmentes átjutását segítse. A stadionnál szintén két konzul áll a szurkolók rendelkezésére, hogy szükség esetén azonnali segítséget nyújtsanak.
„A mérkőzés kiemelt biztonsági besorolást kapott, ezért a helyi rendőrség megerősített létszámmal teljesít szolgálatot a stadion környékén és a városba vezető utakon is”
hívta fel a figyelmet a miniszter. Hozzátette, hogy amennyiben bármelyik magyar szurkoló bajba kerülne vagy segítségre szorulna, a helyszínen lévő konzulokhoz fordulhat, illetve rendelkezésre áll a bécsi magyar konzulátus ügyeleti telefonszáma is: +43 660 259 3184.
Szijjártó Péter a bejegyzését jó szurkolást kívánva zárta a magyar csapatnak és a kiutazó drukkereknek. Az ETO FC 2-1-es előnyből várja a Rapid Wien elleni visszavágót, a tét a Konferencia-liga főtáblájára jutás.
Rapid Wien-ETO FC Győr KL-selejtező előtt – Borbély Balázs: „Szeretnénk kontrollálni a találkozót az ellenfél otthonában is”
Körkép.sk
Nyitókép forrása: facebook.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


