Magyar György: Bizonyítékok és bombák Orbán ellen

Az ellenzéknek arra lenne szüksége, hogy bizonyítékokat mutasson be az Orbán-kormány disznóságairól – mondta Magyar György a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Az ügyvéd arról is beszélt, hogy vannak az orbáni hatalmi rendszerben időzített bombák, amiket fel kell robbantani.

Magyar György úgy vélte, amíg a demokratikus ellenzék vagy szimpatizánsaik csak feltételezéseket hoznak napvilágra, nem érnek el semmit. Hozzátette: amint bizonyítékokat tudunk letenni az asztalra, akár korrupcióról, vesztegetésről, külföldi bankszámlákról, annak van értelme, minden más ködszurkálás.

„Valós bizonyítékokra van szükség, valaminek robbanni kell” – hangsúlyozta Magyar György.

Hírdetés

A lapunkkal azonos tulajdonosi körhöz köthető cégeket is képviselő ügyvéd elmondta: vannak a társadalomban és Orbán Viktor hatalmi rendszerében úgynevezett időzített bombák, amiket fel kell robbantani. Habár Magyar Györgyöt köti az ügyvédi titoktartás, de ismeri „ennek a régi barátságnak egy másik szféráját”. Meggyőződése, hogy jelentős háttér van, amit fel kell tudni robbantani.

A bizonyítékokra vonatkozó kérdésre – lapunk tulajdonosára, Simicska Lajosra is utalva –  azt mondta, konkrét és másoktól származó információkról is tud, nem csak olyanokról, amik Orbán Viktor személyes ellenfelétől származnak.

A Klubrádió azon kérdésére, hogy olyan bizonyítékokra gondolt, amiből kiderülne, hogy a kormány tagjai hazudtak vagy olyan pénzekhez jutottak, amikről eddig fogalmunk sem volt Magyar György igent mondott, aki szerint ilyen bizonyítékoknak nagy jelentősége lenne a választási kampányban.

Az ügyvéd szerint mielőbb nyilvánosságra kellene hozni a bizonyítékokat, a médiának, a társadalomnak nyomást kell gyakorolnia azokra, akik fel tudják őket tárni. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »