Magyar fiatalok ünnepeltek szentmisét a Szent Franciska-bazilikában, Erdő Péter címtemplomában

Magyar fiatalok ünnepeltek szentmisét a Szent Franciska-bazilikában, Erdő Péter címtemplomában

A Jubileumi Ifjúsági Találkozó (JIT) pénteki napján, augusztus 1-jén egy újabb magyar szentmisére került sor az Örök Várósban, a Forum Romanum mellett található Szent Franciska-bazilikában, amely Erdő Péter bíborosi címtemploma.

A több száz megjelent fiatal részvételével bemutatott szentmisén elsősorban az esztergom-budapesti főegyházmegyéből érkezett fiatalok vettek részt az őket kísérő papokkal, de számos más egyházmegyéből résztvevő fiatal is eljött.

A szentmise főcelebránsa Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága elnöke volt, vele együtt több pap is koncelebrált.

Forgács Balázs, a budapesti Mátyás-templom káplánja szentbeszédében az olvasmányban elhangzottakhoz (Lev 23,1.4-11.15-16.27.34b-37) azt fűzte, hogy a mi mostani római zarándoklatunk is hasonló a 40 éves vándorlásra az ígéret földjére, hiszen mi is arra tartunk. Majd a nap szentjének, Liguori Szent Alfonznak három gondolatát emelte ki, és ajánlotta a fiatalok figyelmébe: megismerés, imádság, aszkézis. Talán ami ma legkevésbé gyakorlat a fiatalok körében, az az aszkézis, van miben alakulnunk. Liguori Szent Alfonz egyházjogász, de kora első ifjúsági lelkipásztora is volt. Gitárral zenélt a fiatalok között, kiscsoportokat szervezett.

Majd a bazilika védőszentjére utalva felidézte, hogy Franciska hogy különleges kegyelemként harminchárom éves korától fogva haláláig szinte állandóan maga mellett láthatta az őrangyalát. Ő maga így beszél róla: ,,Alakra olyan, mint egy kilenc év körüli gyermek. Megjelenése egyszerre szeretetreméltó és tartózkodó. Tekintetének isteni tisztaságát emberi szó ki nem mondhatja. Arca általában derűs, és pillantása a lélekben tüzes áhítatot gyújt. Ha ránézek, nyilvánvalóvá válik előttem az angyali természet fensége és emberi természetünk gyarlósága.”

Hírdetés

Őrangyala azonban mindig megoltalmazta. Emellett az angyal vezetésével egyre inkább megismerte önmagát. Ha bármi apróságot elvétett, az angyal eltűnt a szeme elől, s csak akkor láthatta ismét, ha megalázkodott, bűnbánatot tartott és a szívét újra Istenhez emelte. Ilyenkor azonban, amikor az őrangyal megint megjelent, vidámabb és szebb volt, mint korábban. Ezzel egyre jobban megismerte Isten szépségét.

A szentbeszédet pedig Liguori Szent Alfonz imájával zárta: „Szállj le emésztő tűz, szállj le mennyei szeretet! Eméssz el bennem mindent, ami szent Fölségednek nincs kedvére, hogy mostantól fogva egészen és osztatlanul a tiéd legyek. Csak ezért akarok élni. Nem csupán törvényeidnek és végzéseidnek akarok engedelmeskedni, hanem még óhajaidat és kedvedet is minél tökéletesebben akarom teljesíteni! Ámen.”

Mivel a találkozó keretében ez bűnbánati nap volt, a szentmise után a jelenlévő atyáknál a fiatalok szentgyónásukat is elvégezhették.

Forrás és fotó: MKPK Ifjúsági Bizottsága

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »