Magyar férfi akadályozta meg egy török és egy bosnyák rablótámadását egy osztrák üzletben

Magyar férfi akadályozta meg egy török és egy bosnyák rablótámadását egy osztrák üzletben

Egy magyar férfinak köszönhetően fogták el a rendőrök azt a két fegyveres támadót az ausztriai Schärdingben, akik egy boltot akartak kirabolni – írja a meinbezirk.at nyomán a Bors és a 24.

Hírdetés

Kovács Attila a lapnak elmondta: nyolc éve, mióta Ausztriában él, mindennap betér az Unimarket nevű boltba, ahová az eset napján a kollégája vitte el. Este épp a boltvezetővel beszélgetett a hátsó kijáratnál és indult volna haza, amikor kirohant az egyik dolgozó, és azt kiáltotta: Rablás! Fegyverrel rontottak be!

– A boltvezető, Birgit azonnal megkért, hogy nézzek körül, mert tudta, hogy korábban tanultam rendvédelmet. Előrementem, amikor láttam, hogy két fiatal kiabál a pénztárossal: add ide a pénzt, vagy lelőlek! – fogalmazott a lapnak Kovács Attila, aki az egyik fiú kezéből kiütötte a fegyvert, amire ők azonnal visszatámadtak.

Az egyikük beverte az arcomat, és egyszerre akartak engem leütni, de nem számítottak arra, hogy visszatámadok. A dolgozók közben lezárták az első ajtót, így mire menekülőre fogták volna a tolvajok, nem tudtak hova menni. Ekkor a magasabb fiút egy szorítófojtással letepertem és a földön fogtam, amíg a rendőrök kiértek. A másik támadó hazaszaladt, de fél órán belül őt is elfogták a zsaruk.

Mint kiderült, egy 20 éves török és egy 17 éves bosnyák fiú volt a két támadó, akiknél riasztópisztoly volt. Kovács Attilát az eset után kórházba vitték, de a röntgen szerint csak a háta jobb oldala húzódott meg.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »