"Magyar" bíróság, 2021: a tanárra támadó hulladékok helyett az őket fékezni próbáló pedagógust és takarítót ítélik és lehetetlenítik el

"Magyar" bíróság, 2021: a tanárra támadó hulladékok helyett az őket fékezni próbáló pedagógust és takarítót ítélik és lehetetlenítik el

170 ezer forintra ítélte a bíróság büntetőügyben az ANK történelemtanárát, amiért "személyi szabadságában korlátozta" azt a 16 éves fiatalt, akit cigarettázáson kapott az iskola udvarán. Teljesen más miatt indult egyébként az ügy, de egy ügyész "kiszúrta" Dezső bácsit is, így lett tanúból vádlott – mesélte a Pécs Aktuálnak a tanár, aki több mint 30 éve pedagógus már.

Rendszeres a terror a környéken

Korábban is számos lakossági, szülői panasz érkezett a Nevelési Központ környékéről, ahol fiatalkorú bandák terrorizálják a gyerekeket, időnként alaposan össze is verve őket.

Tavaly ősszel történt az az eset, amikor dohányzás miatt került összetűzésbe pár diák egy az ANK-ban dolgozó tanárral, Jancsula Dezsővel.

Leköcsögözték, majd arra biztatták egymást, hogy üssék meg a tanárt – lehetett hallani a közösségi oldalon keringő számos videóban. Ezután a tanár a táskájánál fogva próbálta az egyik gyereket visszatartani, hogy az igazgatóhoz kísérje.

Hírdetés

"Én már lecsaptam volna, pumpáltam volna a kopasz fejét" – mondja az egyik tizenéves az egyik videóban.

A tanár és diák közötti "szóváltás" körülbelül 10 perig tarthatott. Ez idő alatt Dezső bácsi próbálta elmagyarázni, hogy az iskola területén tilos a dohányzás. A "diákok" viszont minősíthetetlen hangnemben inzultálták az idős pedagógust.

Egyszer csak előlépett egy férfi a bámészkodók közül – az iskola takarítója volt, akit fizikailag is megtámadtak, erre ő nekiesett az egyik fiatalnak, földre lökte, és ellátta egy kicsit a baját. A tanár eközben pár méterre tartotta a táskájánál fogva a másik, fenyegetőző patkányt.

A hulladékok megúszták, áldozataikat elítélték

A híres – országos sajtót is bejárt – verekedésből rendőrségi ügy lett, majd a bíróság elé kerültek a szereplők. A takarítót elítélték, munkahelyéről elbocsátották; a "gyerekek" büntetés nélkül megúszták, felmentették őket, de időközben az idős tanár tanúból vádlott lett, majd őt is elítélte a bíróság, mégpedig tárgyalás nélkül.

Most azonban fellebbez, mert ha kifizeti a pénzbüntetést, akkor azonnal el kell hogy bocsájtsák a munkahelyéről – hiszen a törvény szerint nem dolgozhat gyerekekkel az, akit büntetőügyben elítélnek.

A köztiszteletben álló tanár megrázó riportban mondta el a Pécs Aktuálnak, hogy pontosan mi történt vele, és mihez tud kezdeni, illetve, hogy mi bántja a leginkább.

Az, hogy engem elítéltek ezért, azt üzeni a környékbeli csibészeknek, hogy itt bármit meg lehet tenni, ide be lehet jönni, itt szabad dohányozni, inni, mocskolódni. És ha az itt dolgozó ember rájuk szól, akkor agresszívan vissza lehet szólni. Ez nem probléma. Sőt! Majd az az ember kap büntetést, aki erőteljesebben fejezi ki a rend iránti vágyát.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fpecsaktual%2Fvideos%2F562397794812413%2F&show_text=false&width=560&t=0

VK-változatban:

https://vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456240016&hash=0f59b4bbaa4a3e5c&hd=1

A takarító az itt látható videóban mesélte el a Pécs Aktuálnak, mi történt azon a tavaly őszi napon, és ki ütött először.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »