Magyar bestseller

Magyar bestseller

Nagyon rossz állapotban van a hazai ellenzéki politika, a magyar sikersztoriban olykor már mellékszereplőként sem tűnnek fel.

„A magyar miniszterelnöknek elsősorban azzal kell törődni, hogy a magyar emberek mennyire érzik magukénak a történetet, mennyire érzik valóban főszereplőknek magukat, mennyire hiszik el, hogy ez a mese róluk és értük bonyolódik. Mint már írtam, ezzel egyelőre nincs baj, olyannyira, hogy Orbán Viktor messzebbre tervez, mint a holly­woodi filmgyár a Star Wars-sorozattal. A kormányfő ugyanis még legalább 15 évre, nagyjából négyrészes folytatásban gondolkodik a keresztény szabadság című opusban. Ehhez egyelőre minden feltétel adott.

Különösen ha a hazai fanyalgók kritikáit is hozzáolvassuk. Ezekből ugyanis kiderül, amit már régóta tudunk: nagyon rossz állapotban van a hazai ellenzéki politika. Ebben a magyar sikersztoriban olykor már mellékszereplőként sem tűnnek fel, néha-néha csak mintegy hangulatfestő látomásként, mint amikor a száguldó gyorsvonat ablakából kinézve látunk egy magányos épületet, de elsuhanva mellette már azt sem tudjuk, milyen színe, formája volt, s talán eltűnődünk, egyáltalán láttunk-e bármit is, vagy csak az elménk játszott velünk, mert láttatni akart valamit, ami nincs.

Ilyen a magyar ellenzék is, se színét, se formáját nem tudjuk felismerni, s néha abban is kételkedhetünk, létezik-e egyáltalán, mert árnyképük minduntalan szertefoszlik a valóság fellobbanó fényében. De ez persze legyen az ő bajuk, az ő szövegkönyvüket maguknak kell megírniuk, ha valaha főszereplőkké szeretnének válni, bár én mondjuk nem szívesen olvasnám, látnám az ő történetüket. Amit korábban elmeséltek nekünk, az inkább egy horrorsztori volt, amivel évtizedek múltán is ijesztgetni lehetne felnőttet, gyereket.

A harmincéves bálványosi szabadegyetem tehát egy újabb fejezetét ismerhettük meg, élhettük át együtt ennek az igaz mesének, s természetesen azt szeretnénk, ha ez egy végtelen történet lenne, lehetne, egy hiteles és szép magyar történet, amely nekünk, értünk és velünk együtt íródik.”

Hírdetés

Néző László – www.magyarnemzet.hu

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

www.mandiner.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »