Magyar állami támogatással épült katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön

Magyar állami támogatással épült katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön

Az erdélyi katolikus fiatalok nevelését, ifjúsági vezetőik képzését szolgáló, csaknem félmilliárd forintnyi magyar állami támogatásból felépült közösségi házat avattak szombaton a Székelyföldön, a Hargita megyei Szelterszfürdőn.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült. A finanszírozás megszervezése és a ház megépítése sem volt könnyű, de a legnagyobb feladat az lesz, hogy a főegyházmegye ifjúsága élettel töltse meg a – pálos rend megalapítójának tiszteletére – Boldog Özsébről elnevezett közösségi teret, az államtitkár szerint ugyanis ez a biztosítéka annak, hogy lesz jövő és lesz papi hivatás az erdélyi főegyházmegyében.

“Ha élet lesz, lélek lesz ebben a házban, akkor biztos vagyok benne, hogy Erdély keresztény ifjúsága, katolikusok, reformátusok, evangélikusok, adott esetben más felekezethez tartozók is, ha idejönnek, és ezt a házat birtokukba veszik, és közösséget építenek, akkor a magyarság is meg fog maradni, a székelység is meg fog maradni” – mondta Soltész Miklós.

Szelterszfürdõ, 2022. december 3.
A Boldog Özséb Ifjúsági Ház az erdélyi Szelterszfürdõn az avatás napján, 2022. december 3-án.
MTI/Veres Nándor

Hírdetés

A kápolnával egybeépült, udvarral körülvett Boldog Özséb Ifjúsági Házat Kovács Gergely, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke szentelte fel. Az ünnepi szentmise előtt tartott sajtótájékoztatón az érsek rámutatott: bár a templomokban főleg az idősebb nemzedéket látni, nem vesztek el a fiatalok, csak megváltozott a gondolkodásmódjuk, új nyelvezetet beszélnek, amelyet az egyháznak is meg kell tanulnia, hogy megszólíthassa őket, eljuttathassa hozzájuk az evangéliumot.

Kovács Gergely szerint a Székelyföldön megnyitott katolikus ifjúsági háznak elsősorban a nevelésben, a képzésben, közösségépítésben lesz szerepe, egy olyan találkozóhelyként fog működni, amely a lelki pasztoráció szerves része lesz, elsősorban az ifjúságot szeretné szolgálni. Az érsek köszönetet mondott a támogatásért a magyar kormánynak, ugyanakkor a kezdeményezők – Tamás Barna korábbi ifjúsági főlelkész és Tamás Huba, az építkezés koordinátora –  munkáját is méltatta. Hozzátette: a fiatalok számára szervezett keresztény jellegű programoknak, rendezvényeknek, közösségi eseményeknek otthont adó, ötven ember elszállásolására alkalmas, száz férőhelyes rendezvényteremmel rendelkező, korszerűen felszerelt Boldog Özséb Ifjúsági Házat a főegyházmegye ifjúsági főlelkészsége fogja működtetni.

MTI

The post Magyar állami támogatással épült katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »