Maguk a rendőrök hívták őket "kis ringyóknak"

Maguk a rendőrök hívták őket "kis ringyóknak"

1400, zömében angol lányt erőszakoltak meg többségében pakisztáni férfiak az angliai Rotherhamban. Megkezdődött a tárgyalás, de korántsincs még vége a történetnek.

Adott egy válságövezet, Isten háta mögött, adott a hatóságok bűnös elfordulása, eszköztelensége, alulfinanszírozottsága, motiválatlansága, adott egy súlyos munkanélküliséggel, kilátástalansággal, bűnözéssel terhelt vidék, majd a multikulti köszönte szépen és csendben kimúlt.

Vagyis inkább sohasem született meg Rotherhamban.

Még 2014-ben gyermekek elleni tömeges szexuális bűncselekmény-sorozatot tártak fel a városában, ahol évek óta tartó bűncselekmények túlnyomó többsége a városban lakó pakisztáni bevándorlókhoz kötődik. Azonban sem a város, sem a hatóságok – a hozzájuk beérkező bejelentések ellenére – sem cselekedett.

A miértre számos magyarázat, és persze ugyanennyi félremagyarázás született.

A tavaly nyáron nyilvánossá váló szakértői jelentésben a vizsgált, 1997-től 2013-ig terjedő időszakban legalább 1400 gyermeket ért – sokszor többször is – brutális szexuális bántalmazás. Az összeállító stáb „óvatos becslésnek” titulálta a számot.

Előfordult, hogy 11 éves vagy még fiatalabb kislányokat csoportosan erőszakoltak meg felnőtt férfiak. Más esetekben benzinnel locsoltak le gyermekeket és felgyújtással fenyegették őket. Sok gyermeket lőfegyverrel kényszerítettek arra, hogy társaik brutális megerőszakolását végignézzék, és azzal fenyegették meg őket, hogy velük is ez történik, ha bárkinek elmondják, amit láttak – áll a vizsgálati jelentésben.

A városi tanácshoz és a rendőrséghez természetesen érkeztek bejelentések a bűncselekményekről, annak ellenére is, hogy az áldozatok többsége nem mert a rendőrséghez fordulni, de az illetékesek vagy alábecsülték a helyzet súlyosságát, vagy azért nem léptek, mert attól tartottak, hogy rájuk sütik

Hírdetés

a rasszizmus bélyegét.

A bűncselekmények zöme ugyanis a város pakisztáni közösségéhez köthető, az elkövetőket az áldozatok nagy többsége „ázsiaiként” írta le. Öt embert már 2010-ben börtönbüntetésre ítéltek gyermekkorú lányok elleni szexuális bűncselekményekért, de a tanulmány szerint a bűncselekmény-sorozat gyakorlatilag a későbbiekben is zavartalanul folytatódott.

Az áldozatok többsége angol kislány. A hatósági tétovaságot/hallgatást/zavarodottságot viszont pont az okozta, hogy PC nyelv béklyójában kimondhatatlan volt, hogy a bűncselekmények elkövetői túlnyomó többségében pakisztániak voltak, az áldozatok túlnyomó többsége pedig született angol gyerek, a hatóság pedig félt, hogy az esetek kiderülése miatt megerősödhet a szélsőjobb (a városban azóta rendszeresen tüntet a „szélsőjobb”) Érdekesség, hogy egy muszlim szervezet, a Brit Muszlim Fiatalság vezetője, Muhbeen Hussain ezt az érvelést felháborítónak tartja, és nem érti, miféle közösségi összetartozásra és politikai korrektségre hivatkoztak a hatóságok.

ellentüntetők

A hatósági hallgatás és a szexuális erőszak ellen tüntetők Rotherhamban

Ez persze csak az érem egyik oldala. Az isten háta mögötti helyen a lányok többsége az úgynevezett „white thrash” osztályához, inkább kasztjához tartozott, többnyire csonka, deviáns életvitelt folytató családból. A botrány begyűrűzése során vált csak világossá, maga a rendőrség sem igyekszik – hogy finoman fogalmazzunk – az ebből a rétegből kikerülő áldozatok segítségére. Így fordulhatott elő, hogy „kis ringyónak” nevezték az egyik lányt.

Az, hogy a PC nyelv akadályozta meg egy brutális bűncselekménysorozat felgönyölítését, talán már nem is olyan meglepő. Az persze nem igaz, hogy minden áldozat angol lány volt, de azért az fekália kenegetése a szigetországban is nagyon megy.

Így például a brit ügyészség – amúgy civilben pakisztáni származású – szakértője szerint az erőszakolókat nem a nemzetiségük határozza meg, hanem az, hogy mit gondolnak a nőkről és hogyan bánnak velük. Szerinte minden társadalmi csoportban vannak bűnözők, nem csak a bevándorlók között. Ez még meg is állná a helyét, ha éppenséggel az elkövetők többségében nem angol lányokat szemeltek volna ki maguknak.

A most kezdődő tárgyaláson egyelőre hat férfit és két nőt vádolnak nemi erőszakkal, nemi erőszak támogatásával, személyi szabadság megsértésével. Várhatóan lesz még több is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »